Előszó
Részlet a műből:
"Ha volt már kísértetregény - de ahogy itt azt érteni kell alighanem -, ez az. Nem lett meg; kétszer sem. Először úgy "egy írás lett volna tőlem megint". Elment tőle a kedvem, netán túlégett, mire - bármily rövid - formája kialakult volna. Aztán: el! Minél távolabbra tőlem. Hat összetartozó szerep, a kocka hat lapja kereste a szerzőt, a hetedik lap a "kerüld: kerül, amibe kerül" mottójú anarchist Aristocrat. És a hozzájuk - a Hatokhoz, akik: Maury és Morny, "Watson" St. Mondain, Julien Renal, Jacques Guibert és a krónikás, aki mintegy fordításregényként írta volna meg, amit írni kényszerül, lévén hogy mindaz másutt, idegenben, idegen nyelven hangzott el, s ő jól-rosszul átültette volna a vicceket, az összefüggéseket stb. -, mondom, a hozzájuk tartozó hölgyek, más férfiak, akik azonban az ő számukra örökké "kívüliek" maradtak csupán... de hát miért is mondanám, hogy ez lett volna a "menazséria" ... itt-amott már felbukkannak ők az írásaimban, és bízom benne, hogy kudarcom, mely a második regénytervet is meghiúsította, nem végleges. Már érzem a hajnali depressziót, a túlkávézás, a kávétlanság, a túlprogramozódás, a túl-üresség, az ital és az italtalanság, a tervek és a meghátrálások csüggedéseit, a kafkai, "add föl, add föl" gyakorta túl erősen is szól, és még a pályák, Auteuil, Longchamp, a német és az angol "lóterep" is mintha távolodna... és meghalt közben Nemes Nagy Ágnes... igen, és egyre hallhatóbb nekem ez, hogy "A ló dobog csak, tompa dobja, mintha egy szív ver, távolodva." Hanem hát, más műfajban, erről is próbálok - mindegyre - írni.
A könyv címét egy téli bécsi élmény adta, egy újságcikk. A Traber Zeitung adta hírül Poroto halálát - igen, halálát; Porotót néhány héttel a nagy visszatérés reménybeli futama, a februári Prix Amerique előtt kellett elaltatni; olyan volt már a sérülése. Clissa, mellesleg mondom, huszonkét évet élt, Poroto kilencet. És akkor,a cikk, tovább: "Alig győztük le fájdalmunkat Poroto szomorú halála..." - okán, miatt, nyomán; nem fordítás-regény ez már, egyelőre nem-, "...máris jött a hióbhír" - hadd írjam így azért-, "...Sancho Panzáról. Az ismét nagy formában, meggyőzően versenyző hétéves ezúttal omlott össze" - tört olyan súlyos", olvastam a havas Bécsben, valahol a Stadtpark s az Otto Wagner-hidak környékén, szívfájdalommal úgy a világok különbségei miatt is hirtelen - ez az idén télen tört rám -, "hogy visszatérése aligha remélhető..." Őt legalább nem altatták el, mondtuk idehaza.
Vissza 
