Tanítvány 1999/1.

Fülszöveg

Én boldogtalan! Eget és földet megbántottam, s most mindenkitől elhagyatva állok itt. Hová menjek? Kihez forduljak? Kinél keressek menedéket? Ki fog irgalmazni nekem? Nem merem szememet az égre emelni, mert súlyosan vétkeztem ellene. A földön sem találok menedéket, mert botrány voltam nekik. Tehát mit tegyek? Essem kétségbe? Soha! Isten irgalmas, tele van jósággal az én Megváltóm. Ezért egyedüli menedékem az Isten. Ő keze művét nem fogja megvetni, és képmását eltaszítani. Melankóliával és bánattal telve jövök ezért Hozzád, szeretetteljes Isten: Egyedül te vagy a reményem, te vagy a menedékem. De mit mondhatnén neked, mivel a szememet sem merem hozzád fölemelni? A fájdalom szavai ömlenek számból, irgalmadért könyörgök és beszélek:
"Könyörülj rajtam, ó Isten, nagy irgalmasságod szerint".
Isten, ki megközelíthetetlen világosságban laksz, elrejtőzött Isten, ki láthatatlan vagy testi szemnek, felfoghatatlan a teremtményi értelemnek, kimondhatatlan az emberek és az angyalok nyelvének: Istenem, Téged, a felfoghatatlant kereslek! Téged, a kimondhatatlant szólítalak: Téged, aki mindenütt vagy, amint vagy! Tudom, te vagy a legfőbb valóság, ha egyáltalán valóság vagy és nem inkább minden valóság oka. Egyáltalán, az ember nevezhet téged oknak? Nem találok nevet, ami képes volna körülírni kimondhatatlan Fenségedet. Engedd egyszerűen azt mondanom: Istenem, te mindaz vagy, ami benned van. Te vagy bölcsességed, jóságod, hatalmad, és legfőbb boldogságod. Mivel irgalmas is vagy, nem vagy-e maga az Irgalmasság? Vissza