Tárlatok - szertartások

Fülszöveg

Nagyon későn kezdtem el írni, harminckilenc évesen. Egy kemény és egy puha, hol így, hol úgy, lágyuló diktatúrát éltem meg, 1964 előtt olyasmit kellett volna dicsérnem, dicsőítenem, amit szemétnek tartok, amit pedig jónak, akár remekműnek, azt elhallgatnom vagy éppen levágnom kellett volna. 1964-ben kezdtem tehát az ÉS-nek dolgozni. Ráadásul januárban, kerek negyven éve vagyok ennek a hetilapnak a szerzője. Előtte is írtam nagyritkán ezt-azt, ha nem is minden évben. Művészettörténész-muzeológus vagyok, kiállításokat rendeztem, kicsit, nagyot, Budapesten, vidéken, külföldön; ebből éltem. Tanúja vagyok, sőt olykor koronatanúja egy olyan hosszú időszaknak, melynek történeteit a fiatalok alig hinnék el, de ép ésszel sem foghatók föl az akkori mindennapok.
Ezt a kötetet fél évszázados pályám emlékeiből, képzőművészetéről és iparművészetéről írott cikkeimből, tanulmányaimból válogattam. Évszámokat nem írtam az egyes írások alá, hiszen ezek nem heti műbírálatok, polémiák sem. Viszont ha fontosnak láttam, mégis ott a dátum a cikkben, néha kiegészítés is kellett, megerősítésül. Hozzáteszem, hogy nem csak az átélt ötvenegy évemről emlékezem, hiszen idős alanyaim, a festők, szobrászok, iparművészek elbeszéléseit is fejben tartottam. A tárlatrendező - manapság úgy mondják: kurátor - annyira ismeri művészét, mint a háziorvos a páciensét; lehet hogy ötszáz vagy ezer műteremben, lakásban fordultam meg Pesten és vidéken. A kortárs, a jelenkori művészettel akartam foglalkozni; azóta az ötven évvel ezelőtti dolgokból történelem lett, nekem művészettörténet. Vissza