Társadalomtudományi Közlemények 1988/1.

Előszó

Részlet:
"Jelenlegi társadalmi szerkezetünk közvetlen történeti előzménye egy olyan társadalmi újratermelési modell, amely a politikai állam és a civil társadalom kettősségének megszüntetésére, a társadalmi létszférák elkülönülésének, differenciálódásának megakadályozására és a politikai centrumnak alávetett integrálására törekedett. Célrendszerében elsődlegességet élvezett a feszített ütemű gazdasági növekedésre, ezen belül főként az ipari potenciál bővítésére és az eredeti felhalmozás pótlására irányuló gazdaságpolitika, valamint a szocialista értékrendszer és a közép-kelet-európai modernizáció elemeit egybeötvöző, ideológiailag legitimált társadalompolitika. Ebben a modellben a redisztribúció a társadalmi lét újratermelésének minden erőforrására kiterjedt, legalábbis szándék szerint. Nemcsak a relatíve elkülönülő termelőktől elvont többlettermék újraelosztása volt a folyamatos redisztribúció tárgya, hanem magának a többlettermék létrehozásának a feltételei is. Mindezek következtében o társadalom osztály- és rétegszerkezete radikálisan átalakult: a volt uralkodó osztályok megszűntek, a volt privilegizált helyzetű rétegek és csoportok lefelé nivellálódtak, a szocialista értékrendszernek és a modernizáció követelményeinek ellentmondó abszolút szegénység megszűnt, s tömeges méretű átrétegződés és mobilitás indult meg.
Ez az újratermelési modell, annak ellenére, hogy diszfunkciókat, feszültségeket is hordozott, alapjában véve funkcionálisan működött. Néhány korántsem lényegtelen ponton azonban jelentős ellenállásba ütközött, mivel e modell integráns részét képező bizonyos elemek (például a személyi kultusz potenciális lehetősége és megvalósulása; a hiány folyamatos újratermelése) hosszú távon az újratermelési folyamatot akadályozták, s potenciális válságforrásként jelentkeztek. Az itt jelzett feszültségek és ezek nem megfelelő kezelése Magyarországon a válságot robbanássá növelték 1956-ban." Vissza