„Az Örökös és a Tartalék – nem értékítélet, mégsem lehet félreérteni. Én voltam az árnyék, a támasz, a B terv… Akkor hívtak, ha helyettesítésre vagy figyelemelterelésre volt szükség. Ezt életem kezdetén tudatták velem, majd rendszeresen meg is erősítették.”
Édesanyja elvesztése előtt Harry herceget úgy ismerték, mint a komoly Örökös (bátyja, Vilmos herceg) gondtalan, jókedvű Tartalékát. A gyász azonban mindent megváltoztatott. Nehézségei akadtak az iskolában, dühös volt és magányos. Mivel a sajtót tartotta felelősnek anyja haláláért, nehezen fogadta el, hogy neki is a reflektorfényben kell élnie az életét.
21 éves korában csatlakozott a brit hadsereghez, ahol a fegyelem rendszert vitt az életébe. Két bevetés után hősként kezelték otthon, mégis elveszettebbnek érezte magát, mint valaha. Poszttraumás stressztől szenvedett, pánikrohamokkal küzdött. És ami a legfontosabb: nem találta az igaz szerelmet.
Aztán találkozott Meghannal. A világot magával ragadta a pár filmbeillő szerelme, és örömmel követték a meseszerű esküvőt. A sajtó azonban a kezdetektől fogva bántó, rasszista megjegyzésekkel, illetve különféle hazugságok terjesztésével támadta Harryt és Meghant. Látva felesége szenvedését, biztonságuk és mentális egészségük romlását, Harry nem látott más kiutat, mint hogy elhagyja szülőföldjét, még mielőtt a történelem megismételné önmagát. Az évszázadok során nem sokan merték otthagyni a királyi családot… az utolsó, aki ezt megpróbálta, épp Harry édesanyja volt.
A könyv keresetlen és tántoríthatatlan őszinteséggel mutatja be az önvizsgálat és a küzdelmes megértés fájdalmas folyamatát, a gyászt is legyőző szeretet örök hatalmát.
A szerző a Tartalék bevételeiből brit segélyszervezeteket kíván támogatni. Sussex hercege 1,5 millió dollárt adományozott a Sentebale nevű szervezetnek, melyet együtt alapított Seeiso herceggel, édesanyáik örökségének megfelelően, és amely HIV-fertőzött gyermekeket és fiatalokat támogat Lesothóban és Botswanában. Harry herceg a WellChild nevű non-profit szervezetet is támogatja, 300 ezer brit fonttal, melynek tizenöt éve királyi patrónusa. A WellChild komoly orvosi kezelést igénylő gyerekeknek és fiataloknak nyújt támogatást, hogy ne kórházban, hanem otthon gyógyulhassanak, amennyiben lehetséges.
A TARTALÉK angol nyelven Észak-Amerikában a Random House U.S. és a Random House Canada kiadásában jelenik meg, az Egyesült Királyságban, Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Indiában és Dél-Afrikában a Transworld, a Penguin Random House UK és a Random House Canada kiadói csoport tagja adja ki. A könyv fordításban a következő nyelveken jelenik meg: SPANYOL (Plaza & Janés/Penguin Random House Grupo Editorial), NÉMET (Penguin Verlag/Penguin Random House Verlagsgruppe GmbH), BRAZIL PORTUGÁL (Objetiva/Grupo Companhia das Letras), PORTUGÁLIAI PORTUGÁL (Objectiva/Penguin Random House Grupo Editorial), EGYSZERűSÍTETT KÍNAI (Penguin Random House China), DÁN (Politikens Forlag), HOLLAND (Hollands Diep, an imprint of Overamstel), FINN (Otava Publishing Company Ltd.), FRANCIA (Éditions Fayard), GÖRÖG (Pedio Books), MAGYAR (Corvina Kiadó), OLASZ (Mondadori), LENGYEL (Wydawnictwo Marginesy), ROMÁN (Nemira Publishing House), és SVÉD (Albert Bonniers Förlag).
. Ezt a kifejezést használták az emberek. Olyan érzés volt, mintha a torkomat szorongatnák, ráadásul ez nem lehetett más, csak hazugság. Mami nem halt meg. Ez volt az első megérzésem. Mivel semmi dolgom nem akadt, a kastélyban bolyongtam, és magamban beszéltem, halvány gyanú ébredt bennem, ami szilárd meggyőződésemmé vált. Nyilván csak egy cseles megoldásról volt szó. Ezúttal viszont a trükköt nem a környezetemben lévő emberek egyike vagy a sajtó alkalmazta, hanem Mami. Máris sokkal jobban éreztem magam. Majd visszatért a megkönnyebbülés: És újból megjelent a kétség: eljátsszaWilliam? Harry? Sarah néni hozott valamit nektek, fiúk.Nyissátok csak ki.Akkor mi a…?A haja, Harry. Ekkor azonban ismét felütötte fejét a megnyugtató kétség, az életmentő bizonytalanság. Mami pedig gyönyörű, érintetlen szőke
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.