Rejtőzködő

Fülszöveg

¦ > I ' ^ i i' 1 ' t ' : I. ' '; ' .

„A párás, nyirkos levegő elrejtette a csillagokat. Sűrű, ijesztő sötétség borult a tájra. A széles, végtelennek tűnő nádrengeteg lefékezte a tó fölött végigsüvítő szelet. A hajladozó nád susogása betöltötte az éjszakát. Csak az éji madarak kiáltozása törte meg ezt az egyhangúságot.
Küngös eszmélése pillanatától kezdve tudta, hogy nem félhet úgy, mint a közönséges szolgák gyermekei. Ő a mindenható Égi Atya kiválasztott fia, akire a napfénybe öltöztetett Boldogasszony vigyáz. Mégis, elhagyatottságában, kilátástalan nyomorúságában elvesztette minden büszkeségét. Nagyon félt. Kezeit alig bírta megemelni, lábai összeragadtak a láp iszapjában. Ebben a vad, ellenséges világban csupán egyetlen ismerős, otthonra emlékeztető hangot hallott, a szúnyogok döngését.
A kitartó szél hatására lassan foszladozni kezdett a köd, és itt ott felvillant egy-egy fénylő pont, amiről nem lehetett tudni, hogy csillag-e, vagy valami leselkedő, éhes állat szeme.... Tovább

Fülszöveg

¦ > I ' ^ i i' 1 ' t ' : I. ' '; ' .

„A párás, nyirkos levegő elrejtette a csillagokat. Sűrű, ijesztő sötétség borult a tájra. A széles, végtelennek tűnő nádrengeteg lefékezte a tó fölött végigsüvítő szelet. A hajladozó nád susogása betöltötte az éjszakát. Csak az éji madarak kiáltozása törte meg ezt az egyhangúságot.
Küngös eszmélése pillanatától kezdve tudta, hogy nem félhet úgy, mint a közönséges szolgák gyermekei. Ő a mindenható Égi Atya kiválasztott fia, akire a napfénybe öltöztetett Boldogasszony vigyáz. Mégis, elhagyatottságában, kilátástalan nyomorúságában elvesztette minden büszkeségét. Nagyon félt. Kezeit alig bírta megemelni, lábai összeragadtak a láp iszapjában. Ebben a vad, ellenséges világban csupán egyetlen ismerős, otthonra emlékeztető hangot hallott, a szúnyogok döngését.
A kitartó szél hatására lassan foszladozni kezdett a köd, és itt ott felvillant egy-egy fénylő pont, amiről nem lehetett tudni, hogy csillag-e, vagy valami leselkedő, éhes állat szeme. Küngös ruhája teljesen átnedvesedett, a csizmája folyton beleragadt a sárba, és nagyon fázott.
- Boldogasszony! Ne hagyj elveszni! - suttogta, majd összeszedve maradék erejét, vonszolta magát tovább, előre. Megbotlott egy lábába akadó gyökérben, s hogy el ne essen, belemarkolt egy nádcsomóba, és hangosan elsírta magát.
Mintha füstszagot érezne a közelben, mintha emberi hangokat hallana, de már nem tudta hol van, nem tudta merre menjen. Aztán mindent elborított a sötétség, a mélységes, halott, feketeség, mely úgy hullámzott, lüktetett körülötte, mint az anyaméh. Nagyon sokára jött a derengés. A fiú lehunyt szemmel hallgatta a nádsusogást, ami olyan furcsa volt, mintha a levelek emberi nyelven beszélgetnének egymással.: A füstszagot is egyre közelebbről érezte, szinte kaparta a torkát. Tüsszentenie kellett. Kinyitotta a szemét. Csodálkozva látta, hogy idegen öregasszonyok veszik körül, és őt bámulják. A szolgák durva szövésű, dísztelen ruháját viselték, mégis inkább látszottak kíváncsinak, mint alázatosnak. Küngös megpróbált felülni, de erőtlenül visszahanyatlott. Az egyik öregasszony mondott valamit, mire a többiek sorban kimentek." Vissza