Távlatok 2001/1.

Előszó

Nemzedékünknek minden bizonnyal az volt a legnagyobb, hátborzongató (külső) esemény, amikor a televízión keresztül néztük az első űrhajósok holdra szállását. Múlt júliusban emlékeztünk arra, hogy harminc évvel ezelőtt az Apollo-8 utasai a Holdra léptek. Az űrhajóról látott - láttatott - Föld kis zafír gömbként jelent meg, kivilágítva a világűr sötétségei közepette. Ezen a gömbön nem lehetett látni az országhatárokat, még kevésbé szögesdrótokat; egyetlen harmonikus egészet, egy fénylő drágakövet alkotott bolygónk. Eszményi - utópikus - képe annak a megálmodott egységnek, amerikai közösségnek, amelynek egyszer meg kellene valósulnia a sokat emlegetett, sok pozitív lehetőséget és ugyanakkor fenyegetést is rejtő "globalizáció" révén, amikor az emberiség egyetlen "falut", egyetlen "családot" alkot. (Teilhard "planetizációról" beszélt.)
Igen, de ennek szellemi-erkölcsi feltételei vannak. Nem elégséges a technikai haladás, ha azzal nem jár együtt az etikai felelősség elmélyülése. "Mi haszna, ha a Holdra szállunk, csak azért, hogy ott öngyilkosok legyünk, mert nem találjuk a létezés értelmét" - mondotta a szkeptikus francia író, André Malraux. A híres regényíró, aki élete utolsó szakaszában Charles de Gaulle kultuszminisztere is volt, korunk szellemi helyzetét vizsgálva azt is kijelentette, hogy "a XXI. század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz". Mintha az ateizmus és nihilizmus tele után egy bizonyos vallási ébredés (elsősorban mindig az ún. "nyugati világra" gondolok) azt jelezné, hogy Malraux prófétai szavai beigazolódnak. Persze ha a kommunizmus bukásával a harcos (marxista) ateizmus eltűnőben van is, az egyre erősödő szekularizmus ( = teljes evilágiság, amely tagadja a transzcendenciát) arra vall, hogy az emberek megvannak Isten nélkül, az "egydimenziós" ember gyakorlatilag materialista, termelő és fogyasztó lény... Vissza