Téli tárlat 1900-1901/Tavaszi tárlat 1901

Előszó

Részlet:
Annyi magyar levegőt még sohasem láttunk műtárlaton, mint ezen a téli kiállításon. * Azt hisszük, hogy mióta a magyar művészek futólagos látogatás helyett állandó tanyát ütöttek Magyarország vidékein, hirtelenül meggazdagodott a lelkük, megértették és megérezték a mi földünket és a mi egünket, a hangulataik forrásává a magyar faj hangulatai lettek. Sőt megoldódott a nyelvük: érezzük előadásukon is a hazai akcentust és nincs az a professzori rovancsoló elme, a ki a tárlat java képeire rá tudná sütni ezt vagy azt az idegen iskolát. Ez az, a mit oly soká vártunk, ez, a miről álmodtunk s a minek a teljesülését egészen bizton reméltük. Most beköszöntött, meghozta ez a nyár s még néhány előző nyár, a verőfény világos és termékeny ideje, a mely odacsalogatta művészeinket a széles rónára, apró falvainkba, a nádas és erdő széle mellé, magyar lányok és legények nótás esti tereferéjéhez.
Hisszük és valljuk, hogy most már igaz magyar levegőt szívunk magunkba e művekről. Hol jól kiforrva érezzük a magyar zamatot, hol kibontakozófélben. Az exodus megtörtént: Európából visszatértek művészeink a magyar világba.
Róluk, az ecsettel, mintázófával, rajzónnal alkotó költőemberekről szólnak az itt következendő sorok. Nem a kritikus tolla írja azokat, hanem egy emberé, a ki örül, hogy évek során át közvetlen szemtanuja lehetett annak: mint bontja ki szárnyait erős cselekvésre a magyar művészet és mint kristályosodik át a lelke magyarrá. Vissza