Témák, formák, ideák (dedikált példány)

Fülszöveg

Nagy művészekkel és kis mesterekkel fog találkozni, festett, faragott, metszett képeket, remekműveket és szerény munkákat fog látni, az egyetemes európai és a hazai magyar művészetnek időben és térben távoli tájait fogja bejárni, történeti tényeket, művészettörténeti megállapításokat és feltevéseket, egymással szerves egységet alkotó formai és tartalmi problémákat fog megismerni az olvasó, ha ideje engedi és kedve tartja, hogy beleolvasson ezekbe a tanulmányokba, amelyeket a szerző fél évszázados életművéből kiválogatott, és a kiadó ebben a kötetében közzétett.
A tanulmányok hol speciális szakmai nyelven szólnak, hol esszészerű hangon beszélnek - a szerző azt vallja, hogy az új eredmények közlése és a régi ismeretek terjesztése sohasem választható szét, ha egy tudós teljes tudatában van a rá háruló erkölcsi kötelességnek.
A szerző életpályája két vonalon futott - ezt a könyv epilógusában fejtjük ki részletesen. Az egyik az itáliai reneszánsznak, a nemzetközi művészettörténet "ígéretföldjének", a másik a magyar művészettörténet hazai "szentföldjének" a kutatása volt -, e kettőt a história örök normája szerint, organikus összefüggésük alapján törekedett művelni.
Így kerültek a kötetbe például a német reneszánszról, a németalföldi barokkról, a magyar XIX-XX. századi művészetről vagy a hazai tudománytörténetről szóló tanulmányok is. Úgy gondoljuk, hogy a "stilisztikai" vagy "ikonológiai" szempontok nemcsak a művészettörténészekre, hanem a művészetértő, a művészet jelene és múltja iránt érdeklődő nagyközönségre is tartoznak.
Annak kifejezési módnak a taglalását, amelyet a későrómai Kunstwollen az iparművészet, tehát a gyakorlati használatra szánt alkotótevékenység területén, az építészetet kivéve, talált, lényegében csupán az ötvösmunkák alapján fogjuk elvégezni. Ennek a korlátozásnak az oka részint annak a lehetetlenségében rejlik, hogy az egész, oly sokoldalú későrómai iparművészetet egy első sorban nagy elvi kérdések megoldásának szentelt kötetben tárgyaljuk; másrészt a fémek szerencsés tulajdonságaiban, amelyek lehetővé teszik, hogy a kezelés stílusának jóformán valamennyi módját - a kerekplasztikait, domborművest, festőit, bekarcoltat - szemléltessék. Az a stílus, amelyet a hellénisztikus kor és a kezdődő római császárkor ezen a téren kidolgozott, olyan erős és gazdagon tagolt, görbült felületű formák alkalmazására irányult, amelynek részletei teljes világossággal függtek össze a felületen; ilyen célokra nyilvánvalóan a magasdomborítás volt a legalkalmasabb technikai eljárás. Annak a változásnak a jellegét, amely az antik Kunstwollen terén körülbelül Krisztus születése táján tűnt fel, a reliefről szóló fejezetben lényegében úgy fogalmaztuk meg, hogy immár nem ragaszkodtak valamennyi résznek a síkban való megszakítatlan, haptikus összekapcsolásához mint föltételen és elvi művészi követelményhez, hanem megengedhetőnek tartották ezeknek optikai szünetekkel történő megszakítását, amelyek között az összekötő hidat mintegy a szellemi tapasztalat alkotta. Vissza