Temetőkert

Fülszöveg

Az ember élete során előbb-utóbb találkozik a temetővel. Az ismeretség először csak felületes, de aztán eljönnek a napok, mikor kikerülhetetlen a találkozás. Az első út alkalmával a ravatal bódulatából még fel sem ocsúdhat. De mikor rádöbben, hogy valaki hiányzik a környezetéből, akkor támad fel a kapcsolat közte és a temető között. A kötődés később csak erősödhet, mert valamit mégis tenni kell a sírral, legalább évenként néhányszor kijárni.
A látogatások képekben rögződnek a sírhantról, kolumbáriumról, a környező temetőkertről. A látottakhoz problémák kapcsolódnak, meg élmények is. Egyszer a korán nyíló virágok meglepetése, a gyakran látott szomszéd tanácsai a temetői szolgáltatásról vagy máskor az útjába kerülő sírkövek fájdalmas, giccses romantikája. A jó szemű megfigyelőnek lassan feltárul ez a külön világ, a békesség kertje, és nem csupán személyekkel ismerkedik, hanem leolvassa róla szűkebb hazájának, múltjának, jelenének kultúráját is.
Legközelebbről természetesen az embert saját elhunytja, sírjának formaválasztása és díszítése érinti.
Magas, hantos legyen vagy hant nélküli, urnatemetőbe helyeztesse-e hamvait vagy kolumbáriumfalba? Hiszen bármelyik megoldásban bőven található ízléses vagy ízléstelen megoldás. A döntésnél az anyagi határok, a temető távolsága éppúgy meghatározó lehet, mint az érzelmi, szokásbeli, elvi vagy kényelmi szempontok.
Rég múlt idők temetőkertjei nemcsak a kor emberéhez szóltak szimbolikus megjelenítő erővel, hanem leolvasható a hasonló fejfák, a síralakítás egységéből az újra egyenlővé válás természetes beteljesülése. A régi temetők "iaprosai" úgy látszik többet tudtak a környező világról mint a mai "kőfaragó művészek". De a múlt század végi polgárközpontú társadalom, a gazdasági világnézeti haladás gyorsulása az egységet felbontotta, a centrifugális erő gátlástalanságot eredményezett, a temetőkből ennek megfelelően "vagyonregisztert" teremtett. Ilyen képlékeny állapotban pedig mindig felüti hidrafejét a giccs.
Amíg a környező államokban már századunk eleje óta megindult a temetőkertek rendezésének, díszítésének reformálása a kiegyensúlyozottabb és művészibb megjelenítés érdekében, addig nálunk a legutóbbi évtizedekig alig történt valami. Bár a színes obeliszkek terjedése megszűnt és nem rendelnek már műkőből faragott galambos, szíves, romantikus jellegű síremlékeket, de továbbra is használatosak a magas hantok és költséges síremlékek. A ligetes temetőkert virágos, zöld takarója helyett kemény vonalú, nyomasztó kőtenger zárja el szeretteinket a külvilágtól. Sírdíszítésben pedig a tiszta szándékú kegyelet kifejezése helyett a kereskedelmi szellem vagy inkább a "gyászipar" uralma terjed.
Úgy látszik, minden új szándék kezdeti, kísérleti szakaszát kihasználja a visszahúzó ízléstelenség, hogy átmentse magát az újba. Amennyit javítanak az összképen a hant nélküli sírok és urnatemetők mintaparcellái, annyit rontanak a kolumbáriumok elhanyagolt vagy túl vásári színfalai vagy éppen a legújabb típusú, családi urnafülkék édeskés, giccses vitrinjei.
Mindezekért és mindezek ellen, segítségül és tanácsadóul íródott meg ez a könyv. Vissza