Templomaink...

Előszó

A síkságból ég felé mutató ujjként merednek a templomtornyok. Úgy tűnik, mintha mindig itt lettek volna, hisz körülöttük zaklatottan változik a világ, de szigetként őrzik a régmúltat a templomok. Ma már nemcsak a hit vagy valamely felekezet bástyái, szerepük ennél több. Szimbólumai a régmúltnak, falaik őrzik a szorgos munkáskezek nyomát, jelképezik az akarat erősségét, az összefogás, egybetartozás, eszmei közelség erejét és hatékonyságát. Létük közkincs, magáénak mondhatja istenházainkat mindenki, aki úgy érzi, szűkebb hazája, otthona az a táj, amely a Tisza felső völgyében fekszik, a Latorca, Bodrog, Laborc, Ung és Ondava folyók közelében, mentén.
A történelem nem ismer "egyenlősdit", ezért némely községről többet szólunk, másokról kevesebbet. Ez nem jelent lebecsülést vagy rangsorolást, pusztán kénytelenek vagyunk meghajolni a tények előtt. De nincs is szükség semmilyen hamis romantikára. A hiteles történelem nem csak erőt ad - a tények fegyvertárával - minden félrevezető szándék és rosszindulat ellen, de szebb és értékesebb is a kiszínezett és gyermeteg délibábos ábrándkergetésnél. Nincs tehát miért szégyenkezni olyan község szülöttének vagy lakosának, amely nem tud felmutatni semmilyen ősi műemléket, mert el kell fogadnunk és tudatosítanunk kell, hogy szűkebb régiónk minden mozdíthatatlan értéke közös szellemi tulajdon - a miénk! Ezért bátorkodtam elírni e könyv címeként azt, hogy templomaink... Vissza