Egy magával ragadó gyógyulástörténet, amely egyszerre nevettet meg és fakaszt könnyekre
Annie Marlow-val megtörtént a legrosszabb: egy szörnyű természeti katasztrófában elveszítette a családját. A depressziójából egyetlen kiutat lát, ha hátrahagyja a nagyváros forgatagát, és felkeresi a helyet, ahol életében a legboldogabb volt. A tengerparti kisházat, ahol gyermekkorának felejthetetlen nyarait töltötte. Ahogy Annie nem felejtette el Oceanside-ot, a kisváros is megőrizte a lány képét. Szó szerint, hiszen a helység visszahúzódó óriása, Keaton egy sor festményen örökítette meg kamaszkori álmodozásainak tárgyát, az ismeretlen lányt a tengerparton.
Újbóli találkozásukkor minden adott lenne ahhoz, hogy kettejük nem mindennapi története boldogan érjen véget. Az élet azonban nem kéthetes vakáció. Ahhoz, hogy egymás mellett tényleg új boldogságot találjanak, szembe kell nézniük a múltjukkal, és meg kell nyílniuk egymás előtt. Ami a legnehezebb, hiszen már pontosan tudják, mit veszíthetnek.
"Romantikus, szívmelengető és szórakoztató - Macomber egyik legjobbja." - Kirkus Reviews
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.