Rainer Maria Rilke költészetének itthoni ismerői a költői életművet eddig többnyire szűkebb vagy bővebb válogatásban kapták kézhez (noha akadt olyan vállalkozás is, amely egy-egy kötetet hiánytalanul mutatott be az olvasóknak). Kiadásunk egyik újdonsága, hogy a nagy osztrák költő lírai életművének nagy vonulatát, a költő összes - saját szerkesztésben publikált - verseskönyvét kínálja az olvasónak.
Ez az anyag hat kötetre rúg. Kiadásunk közli a hat világhírű kötet teljes anyagát (Az áhítat könyve, Képek könyve, Új versek, Új versek Második rész, Duinói elégiák, Szonettek Orpheuszhoz), és kiegészíti azt a szerző két Requiemjével, valamint az 1906 és 1910 között keletkezett versanyaggal.
Rilke, mint tudjuk, nehezen megközelíthető, elvont gondolati tartalmakat görgető lírikus, és rajongóitól nemcsak szemelgető böngészést, szeszélyes kóstolgatást kér, hanem szívós elmélyedést, sőt (ahogy ő maga fogalmazott) alávetést is. Az azonosulást kötetünk több vonatkozásban is igyekszik megkönnyíteni. Egyrészt: immár egységes tónusban, egy fordító hangján olvashatjuk a műveket. Másrészt: a teljes anyag talán élesebb világításban mutatja fel az egyes darabokat is, mint az eddigi válogatások. Harmadrészt: könyvünk olyan fordító munkáját közli, aki évtizedek óta a titok iránti hűség jegyében, a magasság vágyának sejtetésével, a lehető legszabatosabb tükrözés örvén keverte ki ezt a Rilke-hangot.
Mert a verseket átültető Báthori Csaba most már évtizedek óta talán legfontosabb fordítói vállalkozásának tartja, hogy megtalálja Rilke centrális lírai közlendőinek egyik lehetséges, érvényes magyar változatát. A gyűjtemény igazi varázsa, meglehet, abban áll: itt mindig a mély költészet valóságát halljuk. Rilke azzá tesz bennünket, akik lehetnénk. És ha nem érjük is fel őt mindig sejtelmeinkkel, egyre nagyobb örömet nyújtanak megközelítési kísérleteink. Ha felfoghatatlan is egy értelemben, gazdagít a puhatolózás emlékezetével. Keresünk gyakran, néha találunk, de mindig boldognak érezzük magunkat a kételyek között is.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.