Térj vissza győztesen!

Fülszöveg

Részlet Rónay László A Váci utca epikusa címmel az elbeszéléskötethez írt utószavából:
„Élete szüntelenül és megváltást nem ígérőn újratermelődő tragédia volt. írásaiban csak annyit érezni ebből, hogy megszállottan kereste az igazságot, s amit annak vélt, azért mindent vállalt. ítélt és őt is megítélték. Sebeket szakított föl és közben sebeket kapott maga is. (...)
Igazán jelentős, maradandó műveinek hőseit kivétel nélkül magáról mintázta: azok is harcolnak az élettel, vívják a maguk vég nélküli, megnyugvást nem ismerő harcát. Nem is tudott másról írni, csak amit átélt. Vagy amit olvasmányaiból asszimilált. De ilyenkor is érezni a regény vagy novella mögött a személyességet, azt, hogy ő is megélte mindazt, amit ábrázol. (...)
Az öreg belvárosi ház itt állt Budapesten, s azok lakták, éltek benne, akikről a regények szóltak. És mindannyian ugyanazt a nosztalgiát őrizték a szívükben, amit ő: egy eltűnő életforma, átrétegződő életstílus vonzásában élve a régi Belváros hű fiai maradtak. A Váci utcán már nem konflisok jártak. Hová lett a régi idő, amikor a »brazíliai kérő« fogattal érkezett a ház elé, és a kocsissal küldette föl az óriási rózsacsokrot? A ház előtt hosszú évekig a 7-es busz járt, olyan zajjal, hogy beleremegtek az ablakok. Thurzó azonban érintetlenül őrizte szívében a múltat is, a gyermeki évek valóságát, amikor errefelé volt a város vége. Vasárnaponként kikocsiztak a zöldbe, Budára, s habos süteményeket ettek egészen alkonyatig." Vissza