Természet és Társadalom

Előszó

DIDEROT (1713-1784)

Denis Diderot, bourgeois de Paris - Denis Diderot, párizsi polgár, - így írja alá az Enciklopédia szerkesztője házassági szerződését és gyermekének anyakönyvi bejegyzését. A 18-ik század volt a francia polgár legdicsőségesebb korszaka, és tagadhatatlan, hogy társadalmi, emberi kötöttségeiben, de gondolatainak szárnyalásában is, abban, amivel korát kifejezte és abban is, amivel megelőzte s jövő idők eredményeit ígérte, Diderot-t tekinthetjük a francia felvilágosodás egyik legkövetkezetesebb, legsokoldalúbb, mindmáig legélőbb képviselőjének. „Az utókor hálátlan lenne, ha elfeledne engem, aki olyan sokat gondoltam reá" - írta Diderot egy levelében. Az utókor nem feledkezett meg róla. De az a mód, ahogy reá emlékezett és emlékezik megmutatja, hogy mennyire „problematikusok" maradtak a felvilágosodás és a szülötte polgári forradalom eredményei, eszméi és emberei; hogy az a szellemi és tudományos örökség, amelyet Diderot és kortársai gyűjtöttek, rossz sáfárok kezére került a 18-ik század polgári utódai között.
Diderot értékelése ugyanazokon a változásokon és viszontagságokon ment keresztül, mint a francia forradalom eseményei és az Emberi Jogok Kiáltványának eszményei. Saját kora benne elsősorban az Enciklopédia „híres" szerkesztőjét látta és élete vége felé a Párizsban időző előkelőségek siettek a „célébre Monsieur Diderot"-t meglátogatni, II. Katalin orosz cárnőtől rendelkezésére bocsájtott lakosztályában, ahová filozófusunk kevésbbé előkelő és kevésbbé kényelmes külvárosi lakásából költözött. A francia forradalom szellemi ősei közé sorolta, bár távolról sem részesítette emlékét abban a rajongó kultuszban, amely Voltaire és Rousseau osztályrésze lett. A thermidori visszahatás idején ugyanaz az átok sújtotta Diderot-t mint a jakobinusokat és többek között őt is felelőssé tették, - mind a királygyilkosságért, mind Gracchus Babeuf társadalmi „túlzásaiért" mivel a Conjuration des Égaux Diderot „Lés Eléutheromanes" című költeményének négy sorát választotta jelszavául. Ezután még rosszabb idők következtek Diderotra. A megokosodott, lehiggadt és a hatalom nyugodt birtokában még nála is mélyebbről feltörő rétegektől fenyegetett francia polgár tudni sem akart turbulens és tisztetlen őseiről. Diderot, mint szépíró, mint stiliszta, még csak megkapta a neki kijáró elismerést, csodálatot, de gondolatai, tudományos és politikai törekvései nem találtak kegyelemre az utódoknál. "Kiörésben levő vulkán, amely negyven éven át mindenféle forrongó eszmét okád; közöttük nemes fém is van, de még több a durva salak és bűzös sár" - írja Taine róla; a dolgok ereje hozza magával, hogy Diderot művében mind kevesebb nemes fémet és mind több salakot találtak azok, akik a francia forradalomban Taine mintájára csak a filozófusoktól őrületbe kergetett nép sajnálatos eltévelyedését, s a liberté, égalité, fraternité (szabadság, egyenlőség, testvériség) eszményeiben veszélyes, legjobb esetben ártalmatlan utópiát akartak látni. A Tiers Etat (Harmadik rend) megtagadta Didero-t és az új világ gondolkodóira várt az a feladat, hogy igazságot szolgáltassanak neki. Vissza