Természettudományi Közlöny 1917. szeptember 20.

Előszó

Részlet:

Minden tudás egy bizonyos időn túl csak úgy haladhat helyes irányban tovább, ha eredményeit, addig ismert tényeit összefoglalva áttekinthetjük. Ilyenkor nemcsak az áttekintés ad egységes képet, összefüggőbb egészet, de a szembeszökőbb hibák és tévedések is napvilágra jutnak és a részletmegfigyelések ellentmondásai elsimulnak. A részletmunka alkot, az összefoglalás biztosító szelepként működik. A paleontológia első ilyen biztosító szelepe ZITTEL nagy kézikönyve, a mely azonban már sok tekintetben elavult. Egyes fejezeteket ugyan újabban is összefoglaltak (ilyen például ABEL-nek az emlősökről szóló legújabb keletű könyve), a madarak azonban teljesen figyelmen kívül maradtak. Ez a körülmény, valamint a legújabb paleontológiai tankönyvek tengernyi tévedése indított arra, hogy a madarak őseiről szóló eddigi ismereteinket összefoglalja.
CUVIER-nek, a paleontológiát a zoológiával egyesítő nagy franczia morfológusnak tanulmányai óta a gerinczes állatok palaontológiai megismerése nagy léptekkel sokkal lényegesebben haladt előbbre, mint a gerincztelen állatok őseinek ismerete. A lengyel KOWALEWSKY WALDEMÁR, a belga DOLLO LOUIS, az amerikai OSBORN HENRY FAIRFIELD és az osztrák ABEL OTHENIO testes kötetei azok a mérföldkövek, a melyek egy-egy új fejezetet, korszakot nyitottak meg. Ez az összefoglalás az ő módszerük szellemében kivánja megszólaltatni mindazt, a mit az eddig ismert fosszilis madármaradványoknak legtöbbnyire egyoldalú leirásai nyujthatnak. Vissza