Természettudományi Közlöny 1933. január-december/Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz 1933. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Részlet:

A testi elfajulás jelei
Valamikor, a boszorkányüldözések korában, nagy buzgósággal kutattak az ördög jele, a stigma diaboli után, hogy azt megtalálva rásüthessék a gyanúsítottra a „boszorkánybélyeget". Súlyos jelentősége volt akkoriban többek között a szőrözetszaporulatnak (hypertrichosis), az anyajegyeknek (naevusok) és a „boszorkányfarok"-nak. Utóbbit a lesoványodott egyéneken inkább feltűnő farkcsonti és környezeti kötőszövettultengés esetében vélték felfedezni. Bármennyire nevetségesnek tetszik ez az eljárás, de bizonyság amellett, hogy már akkoriban is sejtették, miszerint a rendellenes elváltozások az egész egyén kisebbértékűségére vallhatnak. Ugyanez a gondolkodásmód, de már kifinomodott alakban ötlik szemünkbe, mikor azt látjuk, hogy a régebbi elmeorvosok milyen nagy fontosságot tulajdonítottak az elfajulásos jelek (degeneraciós stigmák) jelenlétének. Az elmebajra való hajlamot ezekből kiindulva bebizonyítottnak vélték pozitív esetben, míg ha nem találták, várakozási álláspontra helyezkedtek. Mielőtt a lelkivilág vizsgálatába merültek volna, a testen észrevehető részaránytalanságokat, rendellenesnek látszó mennyiségbeli és minőségbeli viszonyokat kerestek. Amint a szemek alkata, kifejezése, az orr, a száj és homlok milyensége szerint a tehetségre, tulajdonságokra, a jellemre következtettek bizonyos irányzatok, az elfajulási jeleket kutató elmeorvosok is adott esetben az elmebaj keletkezése és megjelenési formájának felfogása, magyarázása tekintetében kiindulási pontokként fogadták el az elfajulásos jeleket. Vissza