Pusztulj, kulák! (dedikált példány)

Fülszöveg

"No, délután négyre befejezték az összeírást, közben megéheztek. Volt még itt egy sonka a kamrában. Azt arra a célra hagytuk, hogyha apámat elviszik, hogy tudjunk neki küldeni. Ha netalán messzire viszik, hogy legyen neki mit enni. A sonkát levették, kifaragták a közepét és megsütötték. Meg még sütöttek hozzá cukros rántottát. Mikorra minden elkészült, akkorra egyikük eltalálta, hogy evés előtt gyerünk ki az udvar közepére, és járjuk el a kólót. Úgy is volt. Kimentek, összekapaszkodtak, és járták a kólót. Én meg itt a gangon álltam bent. Hívtak engemet is, hogy: gyere Imre táncolni, táncolj velünk, járd a kólót! Én azt mondtam nekik, én most sírok, nem táncolok. Ti csak táncoljatok, de majd ha én táncolok, akkor ti fogtok sírni! Közben mellettem voltak a katonapuskák. El voltam szánakozva borzasztóan. Azt néztem, hogyha felveszek egyet, nem sokat csinálok, mert túl sokan vannak. Néztem, hogy van-e géppisztoly, de nem volt. Hát így akkor el se kezdtem. A feleségem nem sokkal előtte jött haza a lógerból, terhes volt, majd kis családunk lesz....Most egyet-kettőt lőjek agyon, az nem sokat ér. Vagy mindet, vagy egyet se! Így nem bántottam őket. Azt gondoltam, hogy majdcsak lesz valahogy, majdcsak megsegít az Isten. Arra is gondoltam, hogy magammal végzek, annyira el voltam szánakozva. De hagyjam itt a várandós feleségemet, meg a kis családomat, aki majd lesz? Mit szól az majd, ha felnől, hogy ilyesmit csináltam? Azt gondoltam, hogy majdcsak lesz valahogy, majdcsak megsegít az Isten bennünket." Vissza