Tévhit és valóság az állatokról

Előszó

Ott, ahol a tudomány hallgat, működésbe lép az emberi képzelet. A kipusztult állatok kövületei előtt sokáig értetlenül állt az elmúlt korok embere, s tudományos ismeretek hiányában fantáziáját hívta segítségül. Így született meg a mammutcsontokból az óriás, a barlangi medve maradványaiból a sárkány, vagy az óriás lábasfejűekből a hajókat a mélybe húzó szörnyűséges krák alakja.
A XVIII. század végén létrejött tudomány, a paleontológia aztán rendre-rendre megdöntötte a tévhiteket. Máig fennmaradtak azonban olyan hiedelmek, amelyek az állatok életmódjának, magatartásának téves vagy felületes megfigyeléséből fakadnak. Ezeket egy új, napjainkban kibontakozó tudományág, az etológia hivatott szétoszlatni. Segítségével egyre pontosabban ismerhetjük meg az állatok magatartását és egyre jobban megérthetjük azokat a törvényszerűségeket, amelyek a természetben hatnak. A természetben ható törvényszerűségek ismerete pedig hozzásegít a dialektikus materialista világnézet kialakulásához, a jelenségek és történések tudományos értelmezéséhez. Csak ezen az alapon válik lehetségessé, hogy az ember ésszerűen gazdálkodjon a természet kincseivel, hogy valóra válthassa a természet- és környezetvédelem célkitűzéseit: egészséges Földet adhasson tovább az elkövetkező nemzedékeknek.
E könyvecskében szereplő hiedelmek némelyike szólásmondásként a köznyelvbe is átment, színesebbé téve, gazdagítva nyelvünket. Nem célom, hogy ezeket a régi szólásmondásokat bíráljam, csak "rehabilitálni" szeretném az állatokat, hogy olyanoknak ismrejük meg őket, amilyenek valójában. Az élővilág ugyanis a maga mivoltában annyira érdekes, lebilincselő, hogy semmilyen "hozzáköltésre" nincs szükség.
Ez úton is szeretném köszönetemet kifejezni Róbert Endre adjunktusnak értékes észrevételeiért és tanácsaiért. Vissza