Tezaurusz-technológia

Előszó

Tezauruszt senki sem készít futószalagon; ritkán kerül arra sor, hogy valaki egy-két tezaurusznál többet szerkesszen életében. Ebben a szakmában tehát természetes, hogy a tezauruszkészítőknek többnyire nincsen gyakorlatuk, s ezért nagy szükségük van a pontosan leírt tapasztalatokra. Aki valaha is szembekerült azzal a feladattal, hogy tezauruszt - vagy akár csak egy megbízható tárgyszójegyzéket vagy deszkriptorszótárt - készítsen, megélte, hogy a legnagyobb gondot nem a saját tapasztalatlansága okozta, hanem éppen egy megfelelő kézikönyv hiánya. Arról, hogy mi a tezaurusz, még csak olvashatott, de hogy miként fogjon hozzá az elkészítéséhez s mit tegyen az egyes lépésekben, ezt már nem tudhatja, mivel a hozzáférhető szövegek alig tartalmaznak többet elvi általánosságoknál. A legfontosabb műveletek nevét ugyan minden szakkönyv leírja, csak éppen az eljárást és a módszert nem, amellyel a cél elérhető. A szerzők mintha közös megegyezéssel hallgatnák el azt, ami egy mesterség tapasztalatában a legfontosabb: a gyakorlati fogásokat, a ténylegesen elkészített tezauruszból származó érzékletes példákat. Ennél nagyobb csend már csak ott fogad, ahol a tezauruszok felhasználásáról, az indexelésről és a visszakeresésről lenne szó.
Ez a munka annyi határterület érintkezési pontjában fekszik, kezdve a nyelvészettől, a szótárszerkesztéstől egészen a rendszerelméletig és a számítástechnikáig, hogy egy-egy ilyen szakterület tapasztalatai önmagukban nem sokat érnek. Ugyanakkor szorosan összefügg azzal, amit mindennap megélünk és alkalmazunk: gondolkodásunk jellegével és módszerével. Tulajdonképpen saját észjárásunk rendszerét kell nagyon durva, leegyszerűsített formában rögzíteni. Tapasztalataim szerint - amelyeket a KGT, a Kohó- és Gépipari Tezaurusz készítése során szereztem 1974 óta - éppen ez a legnehezebb feladat. Vissza