Thalassa 1993/2

Előszó

A Freud utáni pszichoanalízis egyik legeredetibb s talán legtöbbet vitatott teoretikusa és gyakorlati művelője volt az 1981-ben elhunyt Jacques Lacan. A második világháború utáni francia szellemi életnek e nagy hatású, kiemelkedő jelentőségű - a humán tudományok belső diszciplináris határait nem csupán áttörni, hanem nagymértékben újra strukturálni törekvő - gondolkodója nemcsak Franciaországban hatott és hat: a frankofon országokon kívül számos követője van az Egyesült Államokban, Olaszországban, Spanyolországban, Angliában, újabban pedig német nyelvterületen, sőt, Közép- és Kelet-Európában is (például Lengyelországban, a volt Jugoszlávia országaiban, valamint Oroszországban.) Franciaországon kívül Lacan igazi befogadói nem annyira a pszichoanalitikusok, mint inkább a filozófusok és az irodalomtudósok - több országban működnek azonban lacanista analitikus csoportok is. Magyarországra mindmáig kevés jutott el Lacan életművéből. Eredeti szöveg - a mostani számunkban újraközölt Hamlet-szemináriumon kívül - még nem jelent meg tőle magyarul, s néhány folyóiratcikktől eltekintve érdemi kritika, elemzés sem látott még napvilágot munkásságáról. Az elmúlt másfél-két évben azonban megtörni látszott a jég; Budapesten - a Ferenczi Sándor Egyesület szervezésében - Lacan-szemináriumot tartott egy párizsi lacanista csoport (Jean-Jacques Gorog, Collette Soller, Henri Wachsberger). A hazai Lacan-recepciót nagymértékben elősegíti a "posztmodern" gondolkodás és különösképpen a francia posztstrukturalizmus (Jacques Derrida, Jean-Francois Lyotard és mások) iránti egyre növekvő érdeklődés, hiszen Lacan a "posztmodern" egyik nagy (elő)futárának is tekinthető. Vissza