The Explorer Magyarország 2008/1.

Előszó

Kedves Olvasó!

Lassan lépdelek Jeruzsálem óvárosában, a Via Dolorosán. Mögöttem hangos arab kereskedők pakolják be kis kordéjukon az árut a parányi üzletükbe és zarándokok fájdalmas éneke hallatszik, ahogy tömött sorokban igyekeznek bejutni a stációk mögött megbújó kis kápolnákba. Mindenhol apró ajándéktárgyak, és facsart gyümölcsöt kínáló árusok. Karácsony előtti hangulat Jeruzsálemben. Nem tűnik különösebbnek ez a nap, mint oly sok másik e városban, nincsenek éneklő Mikulások és vidám krampuszok, mégis érezni valamit a közelgő ünnepből. Egy taxis áll meg mellettem, és hevesen győzköd, hogy elvisz Betlehembe, de udvariasan megköszönöm, hogy későre jár, és inkább felgyalogolok az Olajfák hegyére. Nem nagy távolság, itt minden nagyon közel van. Ahogy felérek és letekintek a városra, egyre csak az jár a fejemben, hogy mennyi dicsőség és szenvedés, mennyi hit és barbár tett formálta e várost és lakóinak életét az eltelt évezredek alatt. Még számba venni is nehéz, hányan zarándokoltak ide és hányan tekintették és tekintik ma is a legszentebb helynek a világon. A falain belül épült templomok, vagy régről itt maradt kövek mennyi történetet mesélnek el nekünk, az utódoknak. A történelmen és a tényeken túl azonban van valami, ami biztosan hatalmába keríti az itt járót. Legyen az hívő zarándok, vagy egyszerű turista, nem tudja kivonni magát a hatás alól. Jean-Paul Sartre, a nagy francia filozófus egyszer azt mondta: Az ember felebarátainak ír, vagy Istennek. Talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, e város lakói mindkettővel megpróbálkoztak. Vissza