Előszó
Magyarországon a műszaki értelmiség mozgalmai a 19. század második felében vették kezdetüket. A magyar politikai vezető réteg és a Habsburg uralkodóház közötti 1867-es kiegyezés, amely az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc polgári demokratikus vívmányainak sok elemét integrálta az Osztrák-Magyar Monarchia politikai-társadalmi rendszerébe - jelentős fejlődést hozott Magyarország gazdasági felzárkózása terén. Ebben az országépítő munkában meghatározó szerepet vittek a műszaki-tudományos értelmiség jeles képviselői.
1867-ben megalakult a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet (MMEE), amely céljául tűzte ki, hogy a műszaki tudományokban, mérnöki gyakorlatban megjelenő újdonságokról előadóüléseken, és egy frissen megindított szakmai lap hasábjain rendszeresen tájékoztatja tagjait. A hazai mérnöktársadalomban ezzel párhuzamosan megindult egy olyan kezdeményezés, hogy a mérnökség érdekvédelmét is törvényes keretek között biztosítsák. Ahogy a szakma megtalálta a MMEE-ben a megfelelő szervezeti keretet, úgy a mérnökség érdekvédelmi mozgolódásai csak az - ország számára sok veszteséget hozó -1. világháború után, az immár függetlenné vált Magyarországon kaptak törvényi hátteret.
Thoma Frigyes (1883-1962) az 1924-ben megalakult Budapesti (majd később Magyar) Mérnöki Kamara első, s-a Kamara működésének 1944. évi beszüntetéséig - egyetlen titkáraként a szervezés, a mérnöki érdekvédelmi munka meghatározó alakja volt. Nem csupán a kis létszámú apparátus munkájának irányítása volt a feladata, hanem az állástalan mérnökök munkaközvetítése, különböző mérnökökkel kapcsolatos jogszabályok véleményezése, az egyes mérnöki szakterületek érdekvédelmi munkájának összehangolása, konferenciák szervezése, stb. Titkári működését olyan elnökök mellett is végezte, mint Zielinski Szilárd, Herrmann Miksa, Kossalka János, vagy éppen Mihailich Győző, akik a két háború közötti műszaki közélet és műegyetemi oktatás kiválóságai voltak. Az ő integratív személyiségük azonban nem tudott volna a kívánt mértékben érvényesülni, ha nem Thoma Frigyes lett volna a szervező, a napi teendők sűrűjében mérnöki igényességgel rendet teremtő titkár. A világháború végjátékában a nemzetvesztő nyilas kormányzat betiltotta a Kamarát, amely így hosszú évtizedekig inkább csak az egykori tagok emlékezetében élt tovább.
Az ország számára ugyancsak vesztes II. világháború után a Mérnöki Kamara nem alakult újjá, hiszen a - magánkezdeményezést néhány esztendő múlva a társadalmi munkamegosztásból kiiktató - kollektivista rendszer már nem tartott igényt nem csak a mérnökök, hanem semmilyen hivatás érdekvédelmi mozgalmára. A műszaki értelmiség szakmai fejlődését a mindenkori állampárt által irányított és felügyelt tudományos szervezetek biztosították, a politikai érdekérvényesítés mindenfajta lehetőségétől megfosztva.
Vissza 
