A Szatmárnémeti Református Láncos-templom 1807-2007

Előszó

Több mint ötszázéves kálvinizmusunkat számtalan küzdelem, viszály tette próbára az évszázadok során. De megannyi viszontagság közepette is megmaradt az egyház és a templom, mert mögötte Isten áll, az idő és örökkévalóság Ura.
Templomunk, a Láncos-templom felépítésének kétszázadik évfordulója egyrészt csodás bizonyítéka annak, hogy Isten tervei ebben a városban, ebben az országban is megvalósulnak, másrészt őseink hitének, áldozatvállalásának szimbóluma is ez az épület: az Istennel való szüntelen kapcsolat jelképe.
De aki templomot épít, nemcsak Istennek, hanem önmagának épít házat, hiszen a templomépítés nem csupán a hithez, hanem a közösséghez való ragaszkodásnak, és a jövőbe vetett bizalomnak a szimbóluma is. Az évforduló ünnepi pillanata éppen ezért számvetésre kötelez: visszanézni a múltba, letűnt századokba, lelkipásztorok és hívek, nőszövetségek, dalárdák és ifjúsági közösségek áldásos munkájába, visszapergetni életútjukat, számba venni, mi az, amit gyülekezetük megtartásáért, közösségük építéséért tettek, és előre tekinteni a jövőbe, az Isten által kijelölt útra, azt fürkészve, hogy nekünk mi a teendőnk itt és most, hogy ne teljesedjen be a nemzethalál egyre fenyegetőbb jóslata, hogy sohase árválkodjanak üresen a templom padjai, hogy keresztelők és konfirmációk hálaadásától visszhangozzanak a falak, s a hívek serege még nagyon sokáig alkosson egy közösséget, "élő kövekként" együtt dobbanjon szíve Isten hívó szavára, hiszen a templomok legfőbb érdekessége a hívek sokasága. Vissza