Tiszta beszéd

Előszó

Hosszú ideje gondolom: Tamási hagyatékából a két háború közt írott hírlapi cikkeinek összegyűjtése. Talán akkor fogant meg bennem, amikor a cserefák alatt sírgödrét ásták, majd temetése napján, mikor a község ősi szokása szerint, öregek, középkorúak, ifjak - az ő népe - oly méltóságos rendben állta körül koporsóját. Azóta sokszor eltűnődtem több évtizedes barátságunkon, s visszaidéztem találkozásaink emlékét: a kis Tamási-ház tornácán elköltött ebédeket, amelyek a nagyon szeretett édesanya szorgoskodásából kerültek az asztalra; hosszú sétáinkat a farkaslaki határban s beszélgetéseinket nemzetiségi és irodalmi kérdésekről; a Helikon-találkozókról visszatérőben a marosvásárhelyi Orbán-kerti nagy vacsorákat, Tompa László, Kacsó Sándor, Molter Károly, Kovács György, Kádár Imre, Finta Zoltán, Kovács László és hatvan-hetven irodalomkedvelő ismerős társaságában; az éjszakába nyúló főtéri sétákat; az 1956 februárjában tartott felejthetetlen Tamási-irodalmi estet a Kultúrpalota nagytermében; azt a látogatását Illyés Gyuláékkal Március 6. utcai lakásunkban, amikor - tudomásom szerint - először találkoztak velük Sütő Andrásék; későbbi beszélgetéseinket a budapesti Mátyás-pincében és utolsó farkaslaki vacsoránkat húgánál, a kerti kőasztal mellett.
Gyűjtésre ösztönzött az ő - közéleti bajaink felett érzett - mindenkori élénk aggodalmának emléke, no és barátaim nógatása, akik szerint a ma még élők közül - már foglalkozásom révén is - én ismerhetem legjobban annak a korszaknak sajtóját. Ez utóbbit látszik igazolni az a kézírásos Tamási-levél is, melyet kegyelettel őrzök. De lehet-e kedvesebb foglalatossága a nyolcvanadik évét taposó embernek, mint hogy felkutassa barátjának kötetben még meg nem jelent írásait? Úgy hiszem, nem.
Újra- meg újraolvasva őket, előbb a megsárgult újságlapokról a felfedezés izgalmával, majd a gépirat szövegének "rendbetétele" közben, s most így együtt harmadszor is, felelevenednek bennem azok az idők, amikor még nem is sejtettem, hogy személyes barátságával is megtisztel: amikor a Keleti Újság pályázatán díjat nyert a Szász Tamás a pogány című novellával, s utána kezdtük megtanulni a nevét; amikor az óceánon túlról küldözgette haza a székely legény leveleit szeretett Elek apójának a Vasárnapi Újság számára; amikor elször csendült messzehangzón szava a közéletben - Kacsó Sándor és a fabáróknak kiszolgáltatott gyergyói székely favágók védelmében -, s az irodalom zajlásban - a "vallani és vállalni" vitában. Vissza