Tisztavízű Tamír

Fülszöveg

Ázsia szívébe, a mongolföldi Hangáj-hegység sebes és tisztavízű, zabolátlan Tamír folyója mellé, magashegyi pásztorok, kincses kolostorok és kegyetlen nemesurak alig három emberöltővel ezelőtt még változhatatlannak tűnt világába vezet a nemrég elhunyt jeles mongol író fordulatos, sodró lendületű és mélyen emberi regénye. A több százados mandzsu császárság bukásával Mongólia ismét az önálló állami lét útjára lépett, s törekvéseiben a cári Oroszország támogatta, déli tervei érdekében, a polgári Kínával szemben. E két birodalom szorításában élt a lámahitű mongolok urgai főpap-császárától kormányzott országa, melynek Lenin Októbere jelentette az ázsiai középkorból való szabadulás, a megújulás lehetőségét. A regény hősei - egy nyakas, kemény gerincű pásztor, egy igaz szívű szegénylegény, egy nemesurakat kijátszó, gátlástalan újgazdag és bátor, hagyományokkal szembeszegülő, nemes lelkű asszonyok - századéves s mindennapi kínok és örömök között lépnek a papok s nemesek világából a nehezen születő, de győzedelmeskedő forradalomba, mindvégig megőrizve egyéni, hús-vér-lélek arcukat. A regény itt közölt első részének cselekménye századunk húszas évéig tart, és az író kimondatlanul is sejteti, hogy a beteljesületlen sorsok, összetört vágyak és szerelmek áldozata nem hiábavaló, mert az oly sok szeretettel rajzolt gyermekekre, az újabb nemzedékre jobb sors, értelmes, boldog élet vár. Vissza