Tizennégy év a Gulágon

Fülszöveg

"Magányomban sokat töprengtem azon, vajon hol hibáztam el az életemet. Nagyon fájt, hogy mennyi fájdalmat okozhattam a szüleimnek azzal, hogy olyan fiatalon elveszítettek, hiszen tudtam, azt hiszik, már régen elpusztultam a Szovjetunióban. Nagyon fájt, hogy milyen kárt okozhat a nemzetközi forradalmi munkásmozgalomnak, ha értesülnek a Szovjetunióban bekövetkezett torzulásokról. Vagy ha a magyarországi mozgalomban értesülnek az olyan hataloméhes kalandorok aljassárágól, mint amilyennek Kun Béla és Huszti Ferenc bizonyult. Rádöbbentem, milyen tapasztalatlanok voltunk, amikor fiatal életünket is hajlandók voltunk feláldozni olyan eszméért, amely - úgy látszik - egyelőre megvalósíthatatlannak bizonyult. Sokat szenvedtem amiatt is, hogy elszakadtam élettársamtól, a szerelmemtől, Dallos Idától. Vajon láthatom-e őt még valaha? Így múlt el egyik nehéz hónap a másik után, miközben semmit sem tudtunk arról, ami a vlagyimiri börtönfalakon kívül a világban történt. Ez is igen nagy lelki kínokat okozott" - írja könyvében az 1905-ben született Szerényi Sándor, aki 1919-től vett részt a munkásmozgalomban, de koholt vádak alapján letartóztatták, s tizennégy évet töltött a Gulág különböző táboraiban.
Azt mondják, hogy a múlt az idők mélyén mintegy töredékekben hever, amelyeket csak össze kell rakni. Ez az írás is egy töredék. A szerző saját életének egy szakaszát írta le úgy, ahogy emlékeiben él. Kétségtelen, hogy minden visszaemlékezésben sok a szubjektív elem, de minden egyes történet segít tisztábban látni a múltat. Vissza