Előszó
Részlet a könyvből:
Prológus:
A prológus, egy apród, kilép a függönyök közül, illedelmesen meghajol, a rivalda szélére ül s lábait lelógatja a zenekarba. Rózsaszín selyem-harisnyát és halaványsárga cipellőt visel.
E darabot, szép hölgyek, bölcs urak,
Melyet ma itt eljátszanak tinéktek,
Már ismerem,
Hű cimborám, a költő adta nékem.
Egy este várunk széles grádicsán
Szálljék alá; a falra ósdi képek
Lapultak, ijjak s címerek között,
Hol mindig oly sok érzés lep meg engem,
S a messzi mult oly furcsa mámora,
Hogy néha szinte sírni volna kedvem...
Megálltam ott egy infáns-kép előtt -
Oly halavány volt és oly ifjan elhalt...
Mondják, hogy én hasonlítok reá
És épp ezért is kedvelem s ezért
Ácsorgok annyit ő előtte és
Kihúzom kurta tőrömet s borúsan
Mosolygok is: meri; így van ő lefestve;
S midőn köröttem csönd és szürkület van,
Ezt álmodom, hogy mostan én vagyok
A bánatos, a rég-halott királyfi...
De hirtelen halk lépkedés riaszt fel,
Az erkélyről a költő jön felém
És megcsókolja forró homlokom
És bánatos, komoly szavakkal így szól:
»Nézd, cimborám, ön-álmaid szinésze,
Tudom, hogy azt mondják reád, hazug vagy,
S megvetnek ők, akik nem értenek,
De én megértlek, óh, ikerfivérem.«
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal