Fülszöveg
„Az ébrenlét és álom közötti keskeny sávon" kövess kedves olvasóm a gyermekkor Varázskörébe, melynek elmosódó határait eltávozott szeretteink emléke és fiatalságunk sugárzó évei védik. „Messzi lámpásként hívó csillagok" vezetik lépteinket. Anyánk vigyázó szeme, az első szerelem ma sem fakuló fénye, a régi játszótársak arca, a szülői ház kigyúló ablaka máig kísérnek. Az első szó, amit magunkba szívtunk, egy virág illata, vagy a hazai színek, ízek vezetnek a varázskör küszöbéig. Ez a kör kitágul időben és térben egészen a mindenség határtalanságába.
Egy év szokatlanul bő termését, emlékezésem álmait és látomásait foglaltam versekbe, öthónapos kórházi tartózkodásom és párhetes olaszországi szabadságom alatt. Új verseim mellett néhány régebbi költeményemmel is találkozik az olvasó, melyek - úgy érzem - idekívánkoznak. Nemcsak a hazai emlékek, vagy az „ítélő idők forgószelében" hozzám sodródó társak, de a bennem élő holtak árnyai is elszakíthatatlanul ehhez a varázskörhöz kötnek. Végül,...
Tovább
Fülszöveg
„Az ébrenlét és álom közötti keskeny sávon" kövess kedves olvasóm a gyermekkor Varázskörébe, melynek elmosódó határait eltávozott szeretteink emléke és fiatalságunk sugárzó évei védik. „Messzi lámpásként hívó csillagok" vezetik lépteinket. Anyánk vigyázó szeme, az első szerelem ma sem fakuló fénye, a régi játszótársak arca, a szülői ház kigyúló ablaka máig kísérnek. Az első szó, amit magunkba szívtunk, egy virág illata, vagy a hazai színek, ízek vezetnek a varázskör küszöbéig. Ez a kör kitágul időben és térben egészen a mindenség határtalanságába.
Egy év szokatlanul bő termését, emlékezésem álmait és látomásait foglaltam versekbe, öthónapos kórházi tartózkodásom és párhetes olaszországi szabadságom alatt. Új verseim mellett néhány régebbi költeményemmel is találkozik az olvasó, melyek - úgy érzem - idekívánkoznak. Nemcsak a hazai emlékek, vagy az „ítélő idők forgószelében" hozzám sodródó társak, de a bennem élő holtak árnyai is elszakíthatatlanul ehhez a varázskörhöz kötnek. Végül, nem várt ajándékként bővült ki ez a kör számos hazai fiatal íróval, akiknek eszmei barátsága újra és újra erőt és vigasztaló elégtételt ad.
A kötet második részében a „Bujdosó ízek" gyermekkorom és a szülőföld emlékeit, ízeit eleveníti föl. Nagyrészüket még fiatalon, a váci börtönben, kenyérben csempészett ceruzacsonkokkal, papírfoszlányokra írtam. A rabság második-harmadik évében ugyanis már nem a feleség, vagy az elhagyott kedves emlékét idéztük lámpaoltás után a zsúfolt cellában, hanem gyomrunkat mardosó éhségünkben kedvenc, ételeinkről álmodoztunk. Így született meg „verses magyar gasztronómiám". Ezeket a verseket üres fogkrémtubusokba rejtettem a motozó őrök elől, hogy megmaradjanak a szabadulásig. Néhány év múltán, 1953-ban, Vácról a pesti Gyűjtőfogházba való átszállításkor minden holmimat ott kellett hagynom. Így veszett el a hazai ízeket idéző verseim gyűjteménye. Csak néhány maradt meg emlékezetemben, egészben, vagy töredékben.
Harminc év után Münchenben, egy súlyos operáció következtében hónapokra elvesztettem nemcsak az étvágyamat, de az ízek érzékelését is. Ki gondolná, hogy a kórház csöndje rokon a börtön magányával? Újra életre keltek hát bennem a már régen elfeledett verstöredékek. Így a „Bujdosó ízek" receptkönyve mellett a „bújdosó szeretet" utáni lelki éhséget is megírtam. A veszélybe került élet fölfénylő emlékeiből születtek e költemények, melyek védő varázskört húztak körém, gyógyulásomat is elősegítve.
Ne vegye az olvasó divatos nosztalgiának a múltidézést. Úgy érzem, felelnem kell az utóbbi évtizedekben elhallgatott és megtagadott korszak értékeiről a rámkérdező nemzedéknek. Végül - szokatlan talán - verseimnek gyakori ajánlása. Így akartam szétosztani csekély „örökségemet" azok között, akiknek köszönhetem, hogy kilenc esztendei hazai rabságomban és több mint harminc évi önkéntes száműzetésemben a kezüket nyújtották amikor szükség volt rá és otthont adtak az otthontalanságban. A sors talán hozzásegít, hogy akinek adósa maradtam, tartozásomat egyszer majd törleszthetem.
FORGÓSZÉLBEN című kötetem, - közel 40 év válogatott versein keresztül - nemcsak a saját érzéseimet, élményeimet, hanem egy egész megpróbáltatott nemzedék sorsát is tükrözi. Pusztító háború, börtön, levert szabadságharc, idegenbe kényszerült élet problémáiról az utánunk jövőknek tanúságot tenni, úgy érzem, írói kötelesség.
E kötetem 5 önálló verseskönyvemből válogattam össze. Néhány régebbi versemen kisebb-nagyobb változtatást végeztem. Az itt közölt szöveget tekintem véglegesnek.
Különös iróniája a sorsnak, hogy a szabad világban megjelent verseim, -. akár a börtönben írottak - csak „csempészáruként" juthattak el a hazai közönséghez. Nagy elégtétel és nem várt ajándék számomra, hogy az utóbbi években, az 56 után felnőtt fiatal „búvópatak-nemzedékinél előítélet nélkül visszhangra találtak ezek a versek.
A jövőnek ők igazolnak,
általuk oldoz fel a holnap.
A szerző ezúton köszöni hazai első kiadását a Katalizátor Irodának.
T.T.
Vissza 
