A kosaram
0
80%-ig
még
5 db

Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája

Tolnai Gábor és Haiman György tanulmányával

Fülszöveg

Tótfalusi Kis Miklós temetésére a kolozsvári református kollégium a kor szokásainak megfelelően "halotti kártát" adott ki, melyben barátai és tisztelői latin versekben emlékeztek meg az elhunyt életéről és érdemeiről. A kötet közli a kolozsvári Farkas utcai templomban ma is látható kárta egyetlen példányának hasonmását, valamint latin szövegét és magyar fordítását. Tolnai Gábor a kárta irodalomtörténeti elemzése mellett felidézi azokat a viharokat, amelyek Tótfalusi körül még a temetés idejére sem ültek el, a kicsinyeskedés és gyűlölet légkörét, amely a plebejus származású társadalom- és művelődésreformert körülvette. Haiman György tanulmánya a kártákkal, ezekkel az óriásnyomtatványokkal foglalkozik, amelyek a régi Erdély társadalmi életének sajátos kellékei voltak, s a régi magyar tipográfia, az ünnepi-alkalmi nyomtatványok érdekes emlékei. A kárta szövegét Jakó Zsigmond, verseit Tóth István és Weöres Sándor fordította magyar nyelvre. A latin szöveget Kulcsár Péter rendezte sajtó alá.

Tartalom

Tolnai Gábor: Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája5
Haiman György: Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája és az alkalmi nyomtatványok23
Mindkét tanulmányra vonatkozó irodalom33
Tótfalusi Kis Miklós halotti kártájának latin szövege és magyar fordítása35
Exemplar... - A közjó előmozdítására... (Fordította Jakó Zsigmond)36
Csepregi Turkovics Mihály: Ecce homo - Íme az ember (Fordította Tóth István)44
Vizaknai Bereck György: Defuncti querimoniae ac lamentationes - Az elhunyt Kis Miklós panaszai és sirámai (T. I.)46
Köröspataki Ferenc: Eversura deus statuit... - Élet-ölő villámot... Fordította Weöres Sándor)50
Bodoki D. István: Querela defuncti - Az elhunyt Kis Miklós panasza (T. I.)52
Vizaknai András: Durum est... - Iszonyú... (W. S.)54
Bihari N. András: Dialogismus - Párbeszéd (W. S.)56
Tétsi N. Zakariás: Quis posset... - Vajh ki tud... (W. S.)58
Szarvadi János: Exigou Placidam... - Békés életet éltél... (W. S.)60
Vaji Ferenc: Anne virum... - Ó feledés... (W. S.)62
Martonosi Mihály: Verba defuncti - Az elhunyt búcsúszavai (T. I.)64
Baczoni Máté: Nunc, nunc Melpomene... - Most kezd Melpomené... (T. I.)66
Csengeri T. Pál: Cur miserum torques... - Mért kínzol nyomorultat?... (W. S.)68
Almási Benjámin: Verba defuncti - Az elhunyt Kis Miklós búcsúszavai (T. I.)70
Daróczi K. András: Verba decuncti ad superstites - Az elhunyt szavai a hátramaradottakhoz (W. S.)72
Miklósvári János: Luget Aonidum chorus - Mind sír a múzsák kórusa... (T. I.)74
Csávási Sámuel: Hic pietate... - Múzsa világhir-övezte... (W. S.)76
Thóldi V. Miklós: Castalio de monte ruat... - Mondd, te figyelmes vándor... (W. S.)78
Harasztosi Mihály: Hic patriae... - Ő, míg a földön járt... (W. S.)80
Tétsi Mihály: Ceu, cum desit honos foliis... - Jaj, ahogy elszáll... (T. I.)82
Székely Mózes: Non sedes propriae... - Nincs védett helye... (W. S.)84
Rhédei Sándor: Quos subito tollam... - Mily jajszók özönét... (W. S.)86
Rhédei Mihály: Monticolae... - Bérci lakók... (W. S.)88
Rhédei Ferenc: Cur nostrum... - Mért ragadád el... (W. S.)920
Szegedi Ferenc: Mors fera pestiferis... - Durva halál... (W. S.)92
Jura Tamás: Morborum saevo... - Kórtól szenvedtem... (W. S.)94
Fekete Jakab: Az elhunyt Kis Miklós emlékezete (T. I.)96
Németi Mihály: Ingeminant... - Szörnyű kemény kötelességnek... (W. S.)98
Telegdi Pap Sámuel: Virtus post funera manet - Síron túl is él az erény (T. I.)100
Heltzdörffer Mihály: Qui potuit... - A magyarok közül... (T. I.)102
Miskólczi Csulyak Ferenc: Moesta renascentes repetunt... - Bús szívünk ismételi... (T. I.)104
Megvásárolható példányok
Állapotfotók
Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája

A védőborító foltos.

Állapot:
1.640 Ft
820 ,-Ft 50
12 pont kapható
Kosárba
Állapotfotók
Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája

A védőborító szakadozott.

Állapot:
1.640 Ft
1.140 ,-Ft 30
17 pont kapható
Kosárba
Állapotfotók
Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája

A felső lapélek foltosak.

Állapot:
1.640 ,-Ft
25 pont kapható
Kosárba
konyv