Előszó
Hazafelé igyekeztem a határból.
Nyár közepe volt. A réteket épen hogy letakarították, s a rozsaratáshoz készülődtek.
Elragadó virággyüjteménye van az év eme szakának: piros, fehér, rózsásan...
Tovább
Előszó
Hazafelé igyekeztem a határból.
Nyár közepe volt. A réteket épen hogy letakarították, s a rozsaratáshoz készülődtek.
Elragadó virággyüjteménye van az év eme szakának: piros, fehér, rózsásan illatos, pihés kásavirágok; tejfehér, éles sárga közepü "szeretsz, nem szeretsz"-ek a maguk különleges, kellemes illatával; sárga gyermekláncfű mézes illatával; magasra ágaskodó, fehér, tulipánszerü harangvirágok; kuszó borsófélék, sárga, piros, rózsás skabiózák; lila utifüvek alig látható rózsás pihékkel, s szinte hallható kellemes illattal, hajnalkák, amelyek éles kékek a napon, ifjuságukban, s galambszürkék, vörösödők az est beálltával; friss, mandulaszagu, azonnal vénülő kelyhei a fünyügnek.
Nagy csokrot szedtem össze különböző virágokból, s hazafelé tartottam, mikor egy földmélyedésben csodás lila teljes virágjában levő bojtorjánt láttam meg, abból a fajból, melyet nálunk "tatarin"-nak neveznek, s melyet a kaszások gondosan kivagdalnak, s mikor már lekaszálták, irgalmatlanul kilökik a széna közül, nehogy kezüket összeszurkálja. Elhatároztam, hogy letépem ezt a bojtorjánt s bokrétám közepébe helyezem. Elkergettem a virág mélyén dőzsölő molyhos darazsat, s hozzáfogtam a szakitáshoz.
Vissza 
