Fülszöveg
Három évünkbe került, mire ezt meg mertük tenni. Attól féltünk, s ezt könnyű volt elképzelni, hogy rendszerint éppen akkor, amikor az emberekkel beszélünk, annyira le vagyunk terhelve a velük kapcsolatos kellemetlen gondolatokkal, hogy azok könnyen "átsüthetnek", ha elkezdünk velük beszélgetni azokról.
Így ez az ötlet sokáig szunnyadt. Egy napon azonban, 1985 márciusában a világra jött...
Éppen egy fiatal orvos beszélgetett egy családdal, amelyik hosszú szenvedésen ment keresztül. Olyan sokat szenvedtek, és olyan hosszú ideig, hogy már szinte el is felejtették, létezik más is a szenvedésen kívül. Kihívtuk az orvost a tükör mögötti szobába és néhány optimista kérdést ajánlottunk. Visszament és próbálkozott, de a család könnyen visszaverte, és lehúzta magához. Elláttuk az orvost kétszer annyi új optimista kérdéssel - hiába.
Ekkor bukkant az ötlet nagy nehezen felszínre. Észrevettük, hgoy van egy mikrofon a szobánkban, amely az interjú-szoba hangszóróira van csatlakoztatva. Kevesebb...
Tovább
Fülszöveg
Három évünkbe került, mire ezt meg mertük tenni. Attól féltünk, s ezt könnyű volt elképzelni, hogy rendszerint éppen akkor, amikor az emberekkel beszélünk, annyira le vagyunk terhelve a velük kapcsolatos kellemetlen gondolatokkal, hogy azok könnyen "átsüthetnek", ha elkezdünk velük beszélgetni azokról.
Így ez az ötlet sokáig szunnyadt. Egy napon azonban, 1985 márciusában a világra jött...
Éppen egy fiatal orvos beszélgetett egy családdal, amelyik hosszú szenvedésen ment keresztül. Olyan sokat szenvedtek, és olyan hosszú ideig, hogy már szinte el is felejtették, létezik más is a szenvedésen kívül. Kihívtuk az orvost a tükör mögötti szobába és néhány optimista kérdést ajánlottunk. Visszament és próbálkozott, de a család könnyen visszaverte, és lehúzta magához. Elláttuk az orvost kétszer annyi új optimista kérdéssel - hiába.
Ekkor bukkant az ötlet nagy nehezen felszínre. Észrevettük, hgoy van egy mikrofon a szobánkban, amely az interjú-szoba hangszóróira van csatlakoztatva. Kevesebb mint egy percünkbe került a döntés: bekopogunk az interjú-szoba ajtaján, és megkérdezzük őket, akarnak-e figyelni ránk egy darabig, mivel van néhány ötletünk, amely hasznos lehet az ő beszélgetésükben. "Ha elfogadják az ötletet" - mondta az a kolléga, aki bekopogott, - "Az a javaslatunk, hogy mindnyájan, a család is és az orvos is, maradjanak a helyükön a szobában. Berendezésünk lehetővé teszi, hogy lecsökkentsük a világítást itt az önök szobájában, mi pedig fel fogjuk kapcsolni a lámpákat a mi szobánkban. Tehát önök fognak látni bennünket, mi viszont nem láthatjuk önöket többé. A hangot is át tudjuk úgy kapcsolni, hogy önök hallani fognak bennünket, mi viszont nem".
Az utolsó lehetőségünk volt, hogy a család elfogadja ezt az ötletet - és elfogadta.
Megdöbbentően izgatottnak tűntek. Ott ültünk, hallgatva a neoncsövek gerjedését, amíg a fény felgyulladt a szobánkban, és utána hosszú, hosszú csend...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal