A római földkérdés

Előszó

I. FÖLD ÉS FÖLDMŰVES A RÓMAI IRODALOMBAN
«Sok nemzet győzött és hódított úgy mint a rómaiak, de egyik sem vette a kiküzdött földet oly verejtékes munkával birtokába, mint azok, s nem tette ekével másodszor is magáévá azt, amit lándzsával elfoglalt.» Mommsen, a római történettudomány új iskolájának megalapítója világít rá ily találó megfogalmazásban a föld és a földműves sorsának az állami élettel való szoros kapcsolatára : az eke és kard viszonyára (RG. I. 1888. 182). Érdeklődve vetjük fel a kérdést, vajjon a római irodalom szakírói és költői, mint a nemzeti lelkiismeret megszólaltatói, és a római törvényhozás szervei, megérezték-e a kapcsolat fontosságát, felismerték-e e kérdés politikai jelentőségét?
A római élet egyik legjobban ismert területe a földművelés. Már a római irodalom legelején egy mezőgazdasági szakmunkát találunk. M. Porcius Cato Maior (Kr. e. 234-149), a rómaiságnak ez a közismert képviselője a földművelésről (De agricultura) egy kis könyvet írt, s abban gyakorlati utasításokat adott gazdatársainak. E kitűnő gyakorlati ember szép és értékelő nyilatkozatokban hódol a földművelő előtt: «amikor - írja - egy jó embert dicsérni akartak (őseink), akkor így dicsérték : jó földműves, jó bérlő.» «A földművelőkből lesznek a legbátrabb férfiak és a legmerészebb katonák, ez a legtisztességesebb és legbiztosabb kereseti forrás s legkevésbbé kelt gyűlöletet; akiket ez a foglalkozás köt le, azokban nincs rosszakat.» Vissza