Tompa és a természet

Előszó

Tompa megindító s lelkének mélyéig ható szeretete, mellyel a nagy természetet mintegy magához ölelte, s amely minden sorában olyan benső, igaz, szenvedélyes érzéssel szólal meg, szinte magától kínálkozott arra, hogy okait, motivumait, milyenségét, megnyilvánulását kutatva, behatóbban foglalkozzunk vele. Lelkét törhetetlen kapcsok fűzik a természet lelkéhez, költészete mindig innen merit, ide tér, akkor is, ha saját érzésvilágának hangulatai, árnyalatai keresnek kifejezést maguknak, akkor is, ha az általános emberi érzelmekről vagy a szeretett haza szomorú sorsáról énekel. A természet szeretete költői egyéniségének annyira legjellemzőbb, legszembetünőbb vonása, ahogy talán egy költőnknek sem. De mielőtt Tompa természetérzékének jellemét és sajátságait vizsgálnók, egészen röviden szóljunk magáról a természetérzékről és arról, hogy milyen fejlődésen ment át a mi szempontunkból a magyar költészet.
A természetérzék alkotó elemei az az alapérzés, mely bennünket a természethez fűz, az a fogékonyság, melyet iránta tanusítunk, az a hangulat, amelylyel annak jelenségeit kisérjük és az a mód, amelylyel felfogjuk. Ezen alkotó részek közül az alapérzés kisebb-nagyobb mértékben minden embernél megvan s igy, ha csupán költői természetérzékről beszélünk, a fogékonyság, a hangulat és a felfogás módja lesznek a legfontosabb tényezők. Vissza