Versek és regék

Előszó

Az 1848-as forradalom esztendeiből két nagy magyar költő arca tekint felénk: Petőfi Sándoré és Arany Jánosé. Petőfi, akinek egész költészete egybeforr a nép nagy harcaival, életét is a forradalomért áldozta. Arany János közvetlenül a forradalom előtt tűnik fel a Toldival, Petőfi mellett ő is lelkes versekkel buzdítja a szabadságharcosokat, de főbb munkája későbbre, a forradalmat követő kegyetlen elnyomatás és a főúri osztály által a magyar nép rovására megkötött kiegyezés korára esik. Az, ami egybefűzi ezt a két költőóriást, nemcsak meghatóan szép és nemes személyes barátságuk, hanem mindkettőjük lángoló szeretete a nép nyelve és költészete, a nép múltja és jövője, a nép szabadsága iránt. A magyar népköltészet hagyományainak föltárása és alkalmazása a műköltészetben mindkettőjük legszentebb hitvallása volt. És ha ki akarjuk domborítani ennek az új, népi irányzatnak társadalmi és forradalmi jelentőségét, akkor magát Petőfit kell idéznünk. Petőfinek szent meggyőződése volt, hogyha a nép uralkodni fog az irodalomban, akkor már csak egy lépés választja el attól, hogy uralkodjék a politikában is.
Tompa Mihály, a halkszavú, indulatra csak ritkán lobbanó költő, akit jelen kötetünkben bemutatunk, Petőfi Sándor és Arany János barátja volt. S bár annak idején ők hárman voltak a népies irányzat legkimagaslóbb képviselői, a Tompa Mihály iránti kegyelet nem engedheti meg, hogy költeményeinek egészét két nagy barátjának életművéhez mérjük. Petőfi és Arany nevének ragyogása mindig árnyat vetett Tompa Mihály személyére és költészetére. Pedig ha nagyságban nem is mérkőzhetik Arany Jánossal s még sokkal kevésbé Petőfivel, költészete a tiszta s nemes érzések, a mély őszinte hazafiság s a csendesen munkálkodó művészi igényesség gyönyörű kifejezője. S az a harc, amelyet Petőfi vívott a nép trónrajutásáért az irodalomban, az a harc, amelyhez Arany János szívvel-lélekkel csatlakozott, Tompa Mihálynak is életcélja volt, ő is becsülettel vette ki a részét belőle. Vissza