Az én első tanítóm

Fülszöveg

Ötven-egynéhány éve százhúsz kilométerre élek szülőföldemtől, itt, Budapesten. Térben és időben mégis fényévnyi távolságra esik a föld, ahol születtem, úgyhogy csak álmaimban találok, találhatok „haza". 1924-ben „Szlovenszkón" születtem. Magyar családba, egy zömében színmagyar lakosságú településen, mely a békekötés következményeként az anyaországtól elcsatolt területre esett.
Régóta élek itt, Budapesten, ötpercnyire a helytől, ahol anyai nagyapám született a Józsefvárosban, 1871-ben, és akit 25 évesen az én szülővárosomba, Érsekújvárra helyeztek, ahol megismerte, megszerette és elvette nagyanyámat. Nagyapám, aki mindhalálig Kossuth-párti nagy magyar volt, családnevében és génjeiben őrizte itáliai eredetét, ősei a XV. században Beatrix nápolyi királylány kíséretében érkeztek Magyarhonba. Tallián nagyanyám Dél-Morvaországban született, családja oda menekült a török elől az 1600-as években. Háromnyelvűén élt mindhalálig: morvául imádkozott, németül számolt, és hibátlanul beszélve a magyart magyarul gondolkodott. Ám a halála előtt elárulta nekem: álmodni három nyelven szokott...
Magyar vagyok, ahogy apám is az volt, mert mondása szerint: a vér, a vérség előtt elsőbbséget élvez az anyanyelv, a neveltetés, a magyarsággal közösséget vállaló szellemiség. Magyar vagyok, ahogy Petőfi is az volt, mert annak vallotta magát.
A Kárpát-medence földrajzi fogalom, a természet szülte, létrehozta megbonthatatlan földrajzi egység. Sokmilliónyian lakjuk, élünk benne. Behunyt szemhéjam mögött jól-rosszul meghúzott határvonalak hullámzanak, majd kiegyenesednek, és egy nagy ház, a „Kárpátok Háza" rajzolódik ki belőlük. Ház sok lakással és sok lakóval. Olyan lakókkal, akik békében, szeretetben, megértésben élnek a közös házban. Vissza