A visszaadott lány című kötet szerzőjétől"A Törékeny kor egy család története, melyet megbénít egy titok. Egy anya története, aki szinte levegőhöz sem jut szigorú apja és némaságba burkolózó lánya között. Egy olyan regény, amely a fájdalomról mesél, és közben gyógyít, mert aki írta, ismeri a szavak erejét és a sebek fájdalmát. Ezért jelölöm a Strega-díjra." Vittorio Lingiardi író, pszichológus
Milánó lezárásakor az egyetemista Amanda felszáll az utolsó vonatok egyikére, és visszamegy abba a Pescara melletti faluba, ahol felnőtt. Édesanyja, Lucia azonnal rájön, hogy valami megváltozott: lánya szeméből eltűnt a ragyogás, és mintha legszívesebben láthatatlanná válna, szinte meg sem szólal. Luciát megrémíti ez a hallgatás. Szeretné a lányát mindentől megóvni, de a család múltjától nem tudja. Konok, idős földművelő apja és makacs lánya közé ékelődve Lucia megérti, hogy egyetlen öröksége a mély seb, melyet évtizedekkel korábban ejtettek rajta. Bonyolult kapcsolatainak hálójában rádöbben, hogy minden életszakasznak megvannak a maga félelmei és kihívásai, hogy szülő és gyerek egyaránt kiszolgáltatott és törékeny. Donatella Di Pietrantonio nyers, szikár, érzelemgazdag regénye 2024-ben elnyerte Olaszország legrangosabb irodalmi elismerését, a Strega-díjat.
"A szabadsága iránti tiszteletből nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám. A határok kissé elmosódottak egy olyan bizonytalan anya számára, mint amilyen én vagyok. De a határozottabb szülők vajon minden pillanatban tudják, hogyan kell helyesen cselekedni?"
Donatella Di Pietrantonio az Abruzzo tartománybeli Pennében él, gyerekfogorvosként dolgozik. Első regénye, az Anyám, a folyó olaszul 2011-ben jelent meg, és Tropea-díjat kapott. Második regénye, a Bella mia (Szépségem) 2014-ben Brancati-díjban részesült. Törékeny kor című ötödik regénye 2024-ben elnyerte a Strega-díjat. A Park Kiadónál korábban három regénye jelent meg: A visszaadott lány (2021), Halásznegyed (2022), Anyám, a folyó (2024)
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.