Emlékirat a sötétségből

Fülszöveg

1951 júniusában, egy sydney-i vegyi üzemben egy magyar fiatalembert súlyos baleset ér: az arcába ömlő sav örökre megvakítja. Mindössze huszonegy éves, nemrégiben érkezett kalandos körülmények között, a vasfüggöny mögül menekülve Ausztráliába, ahol pénz, ismeretség, angoltudás, szakképzettség híján, hozzátartozóitól sok ezer kilométerre, eleve nem ígérkezik könnyűnek a boldogulása. Balesete, úgy tetszik, végleg megpecsételi a sorsát: Tőrey Zoltánnak egy derékba tört, tragikus élet jut osztályrészül.
Ő azonban hihetetlen lelki erővel és elhivatottsággal küzd azért, hogy ne így legyen. Eltökélt szándéka kideríteni, mire képes az érzékszervektől részben megfosztott emberi agy a lét újjaépítésében. Nem áll át a hallás és tapintás élményére alapozott életmódra, ahogy a vakok túlnyomó többsége, hanem kifejleszt egy olyan belső látást, a mentális térkezelésnek egy olyan rendszerét, amely révén legalább annyira valóságos és intenzív képet alkot a világról, mint a látók. Teljes életet él: megnősül, családapa lesz, elvégzi az egyetemet pszichológia és filozófia szakon, tanácsadóként dolgozik, sokat utazik szerte a világban és több évtizedes munkával megírja Az emberi öntudat forrása. Az agytól az elméig című nagy tudományos művét.
Ebben nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy egy olyan átfogó perspektívát vázoljon fel, amelynek keretében az egész világfolyamat és a materiális evolúció értelmet nyer.
Az Emlékirat a sötétségből egy rendkívüli ember vallomása életútjáról, s arról, hogy az őt ért csapások ellenére miért mondhatja mégis: "Boldog vagyok és szívből elégedett." Vissza