Régi kert s míesei

Előszó

Annakelőtte, hogy írásaim s képeim rovását elhatározám, elgondolám, kevesek, kik a szépet magyarúl szeretik. Mégis: "ha későn, ha csonkán, ha senkinek: irjad!" Sokat, messzi bolyongék, sok szépet láték, de a legszebbet népünk közt látám, tőlük hallék régi mesét, ó-regét, táncra roptató muzsikaszót, szomorán-bánatost, melytől megsajdula szívem s szemem szárazon ége. Egybegyűjtém a látottakat s mit találék régi s új írásokban, összehordám, hogy a magyar művészetet élesszem. Szellemi életünkben úgyis fogyatékos a magyar lélek, nemzeti elem, fajsúly. - Rámutatok egy magyar festő vallomására, ki ebben látja, mért nincs becse munkálkodásunknak más népek előtt. Tanulságul példázza: "Lám, a maroknyi finn nép mily ámulatba ejté a mívelt világot alig nehány esztendős művészetével, mert kilobbant a hó alól is, megmelegítette a nézőt az a szent láng: a nemzeti érzés! Hol marad ez a mi művészetünkből?!" Íme, kései tavaszunk első fecskéje. Elrévedt lelkünk szép csendesen elaludt, megdermedt, mint télen, napszentületkor a futó patak vize. Ébredjünk!
Irásim egytestvérek. A "Hajdonába, régös-régön" a csabamagyarok lábanyomát keresi, valamint a "Cserényös házak" székelyek lépteit kíséri bölcsőtől sírhompig. "Az Öreg csillagok" pusztázó magyarok messzüségös mennyegök csillagvirág-csukrát köti egybe, hogy szépséges, régi nevöket közelebb hozza kései utódoknak. Valamint egek virági a csillagok, úgy erdő-mező csillagi a színes köntösbe pongált virágok. Neveikből meg ükanyáink lelkök szól. Ezeket meg a "Régi kert"-ben hordám egybe. Munkáimban visszapillantván régmult üdők dolgaira, e megemlékezéstől ifjodott lelköm s szeretném elhozni a multat, hogy véle míveljük a jövendőt. A "Hímes udvar"-ban is régiben adám az újat, munkában eltöltött éltemet, önmagamat. Vissza