Előszó
Tisztelettel és szeretettel nyújtjuk át ezt az albumot mindenkinek, aki a magyar kultúra és az abban elválaszthatatlanul helyet foglaló pálos rend iránt érdeklődik. A képek és a szöveg - egymást kiegészítve - feltárják rendünk gazdag történelmi örökségét, amelyen átcsillan újból és újból az a lelkiség is, mely éltette és gazdagította azt. Az előszóban én inkább erről a lelkiségről szeretnék szólni, hisz „A lélek az, ami éltet és a test nem számít semmit." (János 6,63) Szerzetesek vagyunk a Római Katolikus Egyház keretében, s így ott, mint szerzetesnek lényegében azonos a hivatásunk: Az Úr közelében élni, és az Ő jelének lenni ebben a világban. Igaz, senki sem azért lesz szerzetes, hogy jellé legyen, de ha komolyan megéli az Ő identitását, biztosan azzá lesz a külvilág számára, hisz a szerzet nem más, mint az a hely, ahol az evangéliumot a legtisztábban igyekeznek megélni. De egy szerzetesrend az igazi Egyháznak is a példája, hisz Krisztus álma az Ő országáról, amit a hegyre épült város, a föld sója és a világ világosságáról szóló példabeszédekben is megrajzolt, a szerzetességben kell, hogy kikristályosodjék. Ha a szerzetesség sokszínű családjában a pálos rend szellemiségét szeretném egy mondatba összesűríteni, így fogalmaznék: Magyar alapítású remeterend a Szűzanya pártfogásában. Általában tudott, hogy mi vagyunk az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes közösség. Márpedig a gyökerek meghatározók és köteleznek is, s ezek a gyökerek visszanyúlnak a Pilis rengetegébe és a Mecsek csodálatos hangulatú erdeibe. A magyarságtudat mindig jellemzője volt rendünknek, minden soviniszta kirekesztés nélkül. Újoncainkba beleoltjuk a felelősséget: Nemcsak magadért, hanem a magyar hazáért és népért vagy itt imádkozni és vezekelni. Az ősi igazság tudatában élünk: „Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis." (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.) A remeteség hármas jellemzője is rányomja bélyegét rendünkre: az imádság, a magány és a vezeklés szellemisége. A pálos életben központi helyet foglal el az ima abban a szellemiségben, amelyet a régi Kis Katekizmus így határozott meg: „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, neki szolgáljunk és így a mennyországba jussunk." Meggyőződésünk, hogy az ima vezet el bennünket a legmélyebb istenismeretre, itt gyullad ki leginkább a szeretet tüze, s ez a legtökéletesebb szolgálat az Úr előtt, az evangéliumi "jobbik rész".
Vissza 
