Vannak még férfiak

Előszó

Részlet:
"ELSŐ FEJEZET
(Melyben szerző részletesen kifejti, miért nem kellemes az, ha a gazdag ember csöndes hegyvidéki kastélya mellett rezesbandás vendéglőt alapítanak.)
Az Elnök állt a hálószoba ablakában, zsibbadtan állt és didergett. Az eső már nem esett. A Kaláris-erdőn kóborló éjféli szél megrángatta alvásban borzolódott őszesfekete haját, szájszélei is megrándultak egy-egy lelketlenül hamis harmónia hallatára, amikből ugyancsak bőkezűen adakozott a falusi rezesbanda. Phű, micsoda gaz, micsoda átkozott melléfúvások trottyoltak ki a csillogó hangszerek torkából, rémes! "É'S énekelt is hozzája a közönség, ünneplőbe öltözött egyszerű vidéki emberek igyekeztek túlordítani a zenészeket, nna, elnök úr őméltósága esküdni mert volna rá, hogy a toronymagas tölgyfák rémült szisszenésekkel görbedtek előre és dühösen vicsorogtak a botrányos csendháborítókra.
Szinte hihetetlen! Itt, éppen itt, ebben a templomi áhítatú erdőben, a Kaláris-hegy legmagasabb pontján, az országút legfestőibb kanyarulatánál . . .gazemberség, gazemberség, undok gazemberség! Fázott. Igen, mert legédesebb álmából riadt fel és nyargalt a nyitott ablakhoz, bokáját verő egy szál hálóingben és elképedésben. De lehet hogy inkább a düh didergette, a végtelen felháborodás: túl a kerítésen, a park sodronyfonatától alig tíz-tizenöt méternyire, valami hegyi stílusban épült vadonatúj vendéglő falai fehérlettek a holdfényben, míg előbbre, az évszázados tölgyek alatt, vagy húsz színes papírlampion világított a kerthelyiség mint mondottam, jókedvű és hangos nép énekelt, csevegett, evett-ivott, gratulált, bömbölt és kurjongatott egy szélesvállú, ötvenöt év körüli, teljesen kopasz emberre." Vissza