Előszó
Részlet:
PAULER A KATEDRÁN.
Pauler Ákos filozófiájának eredeti s minden irányban kristálytiszta következetességgel kiérlelt rendszeréről írjanak és szóljanak az erre hivatottabbak. Mi nem ezt akarjuk méltatni. Jól tudjuk, hogy filozófiája mintaszerű példája a személyfeletti szigorú tárgyi tudományosságnak, a hatalmas észtehetségnek, amellyel gondolatépületét az igazságok önmagukban fénylő rendszerére építette. De ha Pauler tanításának egyetlen apparátusa az ész lett volna, most erőtlenül hullana ki kezünkből az a toll, amellyel nem a nagy tudósnak, hanem a nagy lélekformálónak portréját akarjuk felrajzolni. Márpedig mindazok lelkében, akik éveken át az ő páratlanul vonzó és közvetlen előadói egyéniségén keresztül ismerhették meg tanításait, az utóbbi írta be eltörölhetetlenül emlékét. Egy hideg absztrkt világkép körvonalozásával, logikai világossággal és zártsággal még nem lehet lelkeket hódítani, ennek feltételeit máshol kell keresnünk.
Pauler Ákos egész lélekkel filozofált. Önmagát valósította meg akkor, midőn hivatásául a filozofálást választotta. Nála tehát az ember elválaszthatatlan volt a filozófustól. Minden szava önmagából, legszubjektívebb élményéből fakadt. Előadásainak átlátszó világosságában, szubjektív melegségében, közvetlen elevenségében, ellenállhatatlan kellemében ott élt a lélek, mely bevilágított ismeretlen mélységekbe, a messzefekvőt, a nehezen érthetőt is életközelségbe hozta. Előadásai ép úgy magukon viselték egy műalkotás harmonikus teljességét, jellegzetességét, mint az egész élete. Művész volt a szó legnemesebb értelmében, aki szemünk előtt, fülünk hallatára formálta csodálatosan egységes egésszé gondolatait. Már egész megjelenésében, a teljesen befelé forduló, fegyelmezett, mély lelki életet élő embereket jellemző nyugodt, egyenletes járásában volt valami önmagában teljes, önmagában zárt, valami sajátos függetlenség az őt környező külvilággal szemben. Tetőtől-talpig nagyúri magatartásában, minden gesztusában benne rejlett a forma tisztelete, azért a formáé, amely nem csupán felszedett, külső máz, hanem a benső lelki egyéniség esztétikumának természetes szimbóluma.
Vissza 
