Nem vagy igazi! (minikönyv)

Előszó

Török Sophie Nem vagy igazi! című kisregénye közel fél évszázaddal ezelőtt jelent meg, de még ma is úgy érezzük, hogy nem mindennapi, merész témára - a vér szerinti és a lelki anyaság kérdésére - irányítja a figyelmet. Azt vizsgálja, lehet-e igazi anya az az asszony, aki számára a természet lehetetlenné tette a szülés fájdalmait-örömeit, aki csak készen kapta, örökbe fogadta gyermekét.
A műben két nő között folyik a küzdelem egy születendő életért. Az egyik anyagi körülményei, férjének egzisztenciális gondjai miatt le akar mondani gyermekéről, úgy érzi, közös boldogságuk akadálya lenne. Ida "haláltól borzadó teste" végül mégis vállalja a csecsemő világrahozatalát, de új elhatározása percében meggyűlölte a másikat, akit csak az ő szerencsétlensége tehet boldoggá. S gyűlölete engesztelhetetlen marad, boldogtalansága miatt nemcsak Margitot kínozza, hanem saját lányát is.
Margit, a másik asszony, másféle. Sohasem rajongott a gyerekekért, s az anyákon, a "terhes és szoptatós nőstényeken" is gúnyolódva nevetett, néha azonban saját szép szülöttjéről álmodott. Amikor kiderül, hogy nem lehet gyermeke, akkor tárul fel igazi énje: ösztönével, akaratával, szellemével harcol azért, hogy legyőzze a természet rideg valóságát, a szervezetéből fakadó akadályt. A meddő asszony küzdelme sikerrel jár, a nem kívánt csecsemő az ő lelki erejének, vívódásának, szenvedésének köszönheti megszületését, életét. Hunyady Sándor szerint: "Török Sophie oly indulatos erővel állítja, hogy valakinek lehet gyermeke akkor is, ha nem szült, hogy el kell hinni, az ember szinte hajlandó kisebb jelentőséget adni a folyamatnak, ahogy a gyermek fogan és világra jön, hozzátársítva a test dolgaihoz valami mást is, amely összefoglal mindenkit, aki él". (Nyugat, 1939. II. 42. 1.)Margit a lelki gyötrődéseken keresztül a testétől idegen test igazi anyjává válik. Öröme azonban nem lehet teljes, állandóan retteg a leleplezéstől, s "életét adná a kínért, amellyel boldogságát teljesen magáévá válthatná".
A kisregény stílusa a szabad vers előadásmódjára emlékeztet, az érzelmi élet hullámzását követi. A feltörő emlékek újra átélését, a kérdő, óhajtó és felkiáltó gondolatok szabad, parttalan áramlását is jelzi. (A monológszerű részekben megtartottuk Török Sophie ezt érzékeltető helyesírását.) A műben a párbeszédek sem igaziak, inkább csak a régmúltból előbukkanó beszélgetésekre utalnak. (Könyvünk mérete miatt és az olvashatóság érdekében a dialógusokat, ill. egy-egy alak mondatait kiemeltük a folyamatos szövegből.) Vissza