Török Sophie versei I-II. (minikönyv)

Előszó

Török Sophie férjétől, Babits Mihálytól kapta irói nevét. A kora Kazinczyjaként emlegetett tudós költő drámát írt nagy őséről s ebben föltűnt a derék sorstárs-feleség, a szegény grófnő alakja is. Tanner Ilonka, Babits menyasszonya, boldog volt, hogy a mesterként is körülrajongott költő így, a költészetben is sorstárs-feleséggé fogadta. A házasság mindkettőjüknek áldás és küzdelem, boldogság és kín, izzó érzés és gyötrelmes vita, fölbonthatatlan egymásbafonódás lett. Török Sophie kivételesen fogékony és önfejű, alázatos és lázadó, lobogó és tehetetlen tehetség volt: korának nőírói közt a legszínesebbek, legmerészebbek és legügyetlenebbek egyike. Az óriás fa, amelyre folyondárként fölindázhatott, egyszerre emelte és árnyékba borította, égette és égett vele, míg ki nem dőlt. A költő ihletődött a költőnő fölkavaró szerelmétől, s nevelte, fegyelmezte ennek kalandos képzeletét, fölfokozta amúgyis feszült idegéletét, de maga is megszaggatódott föl-fölkavargó viharában. A hosszan és súlyosan beteg, nehéz és nagy lelkierőt kívánó ápolásra szorult költő gondozásában a feleség halálra fáradt: a költőnő csak elsiratni tudta Babitsot, hagyatékának gondozására, pályaképének megírására s egyéb megkezdett vállalkozásainak befejezésére már nem maradt ereje. A folyondár-tehetséget fölemelő törzs után Török Sophie is magába omlott, s a rámaradt izzásban lassan maga is elhamvadt. Vissza