A magyar kőolaj és gázipar fejlődése felszabadulásunk óta

Előszó

Ezerkilencszáznegyvenötöt írtunk, mikor a háború vihara végigsöpört Magyarországon. A magyar olajmezőket és olajfinomítókat is több súlyos bombatámadás érte a háború folyamán, olajfinomítóink nagyrésze teljesen elpusztult.
1945 kora tavaszán hazánk nagy része már felszabadult, a Dunántúlon levő olaj mezők azonban még az utolsó napig, április 3-ig, német megszállás alatt voltak. A háború befejezése után, az ország felszabadulásakor a kőolajipar irányítását a szovjet hadvezetőség vette át. A szovjet parancsnokság gyors intézkedéseinek és segítségének köszönhető, hogy a zalai olajmezőkön a termelőmunka rövid idő alatt újból megindult. A szovjet katonai támogatás és a magyar dolgozók önfeláldozó munkájának eredményeként a termelés hónapról hónapra emelkedett.
Az amerikai tulajdonosok koncessziós jogukat a második világháború befejezése és a felszabadulás után érvényesíteni kívánták, ezért 1946-ban ismét kezükbe vették a Dunántúl olajtermelésének irányítását. Rövidesen világossá vált azonban, hogy a tőkés vállalatvezetés szempontjai a felszabadult nép kormányzatának álláspontjával és kívánságaival nem egyeznek.
A Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság (a továbbiakban MAORT) akkori vezetői kutatásokra és beruházásokra újabb összegeket nem fordítottak. Ezután került sor a MAORT-üzemek államosítására.
A háború előtt a német tőke megszerezte az alföldi olaj- és földgázkoncessziót.
A békeszerződés értelmében a magyarországi német vagyonok a Szovjetunió tulajdonába mentek át. Ennek megfelelően 1946-ban megalakult a magyar-szovjet vegyes vállalat, a MASZOVOL.
Az 1949-50-51-es években megvalósult a magyar olajbányászat újjászervezése. Az újjászervezett ipar feladata a jövő termelésének előkészítése; ez az ország területének új kutatásokkal és korszerű geológiai.geofizikai módszerekkel való felmérését tette szükségessé. A budafai és lovászi telepek ismert határain túl az 1949-50-es években a távolabbi területeken is mind nagyobb kutatási munka folyt (Obornok, Újfalu, Inke, Kilimán, Nagylengyel stb.). Bár mindegyik kutatási területen további fúrásra ösztönző geológiai adatok mutatkoztak, a legkomolyabb eredményt a nagylengyeli terület nyújtotta. Ez a mező Magyarország ma is legnagyobb olajterülete, és olajtermelésünk legfontosabb alapja. A céltudatos és jól megszervezett munka eredményeként 1951 évvégén indult meg a termelés. Ebben az évben még csak 3000 tonnát termelt, 1952-ben 90 000-t, 1953-ban már 378 000 tonna kőolajat adott, vagyis közel annyit, mint az összes többi kőolajmező.
Kőolajfeldolgozó iparunk a háború előtt egyike volt a leginkább elhanyagolt iparágaknak. Valamennyi fontosabb vállalat külföldi tőkés tulajdonban volt (Shell, Vacuum, Fanto stb.); ezek elsősorban anyaországi gyártású termékeiknek eladási hálózatát fejlesztették, és magyarországi gyáraik csak másodrangú jelentőségűek, voltak. Ez meg is mutatkozott a berendezések műszaki színvonala, állaga, a gyári termelés irányítása stb. vonatkozásában is.
A világháború alatt a feldolgozóipar üzemei nagyrészben elpusztultak, és azok az üzemek, amelyek a felszabadulás után a szovjet hadsereg anyagi segítségével megkezdhették a termelést, közel 100%-os leromboltság állapotában voltak.
A tőkés örökség következményeként - a háborús pusztítás ellenére - még mindig több korszerűtlen kisfinomító volt az országban. Ezek a kisfinomítók egymással kereskedelmi harcban álltak. Elsősorban a verseny lehetőségeit használták ki, ami nagyobb előnyöket biztosított, mint a gyárak helyreállítása. Vissza