A szilfai birtok

Előszó

Nehezen virradt. Minduntalan felkattantottam a villanyt. Ólomlábon járt az óra. Alig aludtam valamit. Nyugtalankodtam Berta néniék miatt. Régen itthon kellene lenniük. A város alig félóra.
Fáztam. A kályhában rég kialudt a tűz. Künn, sűrűn hullott a hó. Az ég alján lassan világosodni kezdett. Mi történt velük? Csak nincs valami baj? Rozál bizonyosan begyújtott és meleg kávéról is gondoskodik. Zsémbes vénasszony, de becsületes és hűséges. Kitart a rossz napokban. Mit csinálnánk nélküle? Mátyás, a kocsis künn, ő benn, én itt is, ott is. Ha Berta néni nem jajgat, nem panaszkodik különféle testi fájdalmairól, segít valamelyest. A lányok, soha. Ágnes énekórákra jár be a városba. Egyébként estig veri a zongorát. Vilma gyöngélkedő, mint az anyja. Kíméletre szorul. Napokig fekszik ágyban, regényeket olvas, rádiót hallgat, egyébbel nem törődik, ha úgy érzi, hogy gyenge a szíve. Ez az állapot túlsűrűn fordul elő, bár arca piros, alakja gömbölyded. Ha kedve tartja, úgy fut, mint a nyúl és ha táncra van alkalma, sohasem fárad bele.
Nem kellemes a helyzetem nagybátyám házánál. Édesanyám ugyanis Turkevey Sándornak nővére volt. Tizennégy éves korom óta, - amikor szüleim autószerencsétlenség áldozatai lettek, - itt élek Kalászon, Turkeveyéknél. Ennek már hat esztendeje. Édesatyámnak, Gálosdy Vincének, nagyszabású vállalatai voltak, amelyek azonban - mint utólag kiderült - anyagilag nem értek semmit. Így maradtam, jóformán minden nélkül. Egyetlen rokonom, Sándor bácsin kívül, atyám testvére: Gálosdy Dömötör, aki a világon a legelkeseredettebb ellenségünk volt mindig. Csökönyös, nem felejtő, meg nem bocsájtó, magánakélő, vén ember. Vissza