,,A márványszobor életre kelt, és olyan erővel szorította magához, hogy elakadt a lélegzete, a szürkéskék szempárban felgyulladt ugyanaz a fény, amit odalent látott benne a palota előtti téren. Belekapaszkodott a nyakába és lehunyta a szemét, mert szédítő táncba kezdett körülötte a világ, mintha ők ketten mégiscsak felültek volna a karusszelre. Aztán kicsúszott a fiú öleléséből és hátat fordított neki, hogy az ügyes ujjak, amelyek az előbb bekapcsolták a láncát, most kifűzzék a ruhájából. Helena sokévnyi várakozás minden elfojtott vágyát magával vitte az ágyba, és nem félt szabadjára engedni az érzéseit. Christiaan ölelésében a tudata mélyére száműzte a kérdést, vajon az hol tanulta meg a szerelem játékait. Még egyetemistaként Bredában, a hímzett selyemharisnyás angol ladyktől? Utazás közben, valamelyik kis német fejedelemségben, ahol a pletykák szerint az előkelő dámák versenyt űznek belőle, ki gyűjt össze minél több és minél furább szeretőt? Vagy itt Hágában, az udvar szép és unatkozó hölgyeitől? Mert hogy nem Leidenben, az biztos."
1651, Hollandia. A köztársaság virágkorát éli, hajói bejárják az óceánokat, a világ négy sarkából szállítják haza távoli tájak kincseit. Jant, a fiatal festőt, Rembrandt egyik tanítványát egy gazdag amszterdami kereskedő vidéki udvarházába szólítja a megbízatása. Nem sokkal később azonban váratlanul nyoma vész, és nem marad utána más, mint egy tulipános képekkel teli album, és egy ismeretlen, cinóberruhás fiatal nőt ábrázoló festmény. A hír hallatán húga, Helena azonnal útra kel a kastélyba, és mialatt megpróbálja kideríteni, mi történt, magával ragadja a ház egyszerre vonzó és nyugtalanító légköre. Miről árulkodik a selyemruhás lány portréja? Mit üzen a kertben épülő labirintus? És mi köze Jan eltűnéséhez az erdélyi magyar diáknak, Gábornak? Miközben a fivére után nyomoz, Helenának arra a kérdésre is választ kell találnia, mit érez iránta gyerekkori játszótársa, Christiaan. Még mindig csak barátságot, vagy viszonozza azt a szenvedélyes szerelmet, amivel ő szereti már régóta a fiút? A könyv lapjain megelevenedik a Vermeer képeiről ismerős világ, ahol oromzatos téglaházak sorakoznak a csatornák partján, drága tulipánok nyílnak delfti fajanszvázákban, csipke főkötős lányok olvasnak levelet a nyitott ablakon beáradó fényben, de az idilli felszín mögött ijesztő árnyak leselkednek. Szerelem, halál, veszteség, fájdalom, hűtlenség: a Törött tulipánok egy változásokkal teli, izgalmas korszak, egy sebzett lelkű férfi és egy bátor nő története.
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő és műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.