Történelem a VII. osztály számára

Előszó

MIRE TANÍT A TÖRTÉNELEM?

Az ember nem áll egyedül a földön. Szülei vannak, gyermekei lesznek. Rokonok és barátok veszik körül, akikkel közös a gondja, közös az öröme is. Minden ember valamely közösség tagja.
Sokféle emberi közösség van. A származás, a szeretet, az együttes munka és az együttes érdek csupa ilyet teremt. Közösség a család, amelyben születünk. Közösség az iskola, ahol tanulunk. Közösség a város vagy a falu, amelyben élünk. Közösség a nép, amelynek nyelvén beszélünk s az ország, amelyhez tartozunk. A legnagyobb ilyen közösség maga az emberiség: az összes emberek közössége. Az emberiség olyan, mint egy nagy család. Sok tagja van, ezek a különböző népek, nemzetek. Mint a család tagjai közt, a föld népei közt is vannak különbségek. Az egyik szőke, a másik barna; az egyik erős, a másik gyenge. Civódások is esnek köztük, mégis mindnyájan egy család: a nagy emberi közösség tagjai. S ha különböznek is hajuk, bőrük színében, nyelvükben és szokásaikban, azért egységbe fogja őket a legfontosabb: az, hogy mindnyájan emberek.
Az emberi közösség egységbe fog mindnyájunkat, most élő embereket. De van egy másik, láthatatlan közösség, amely a mostani embereket a régiekkel, az élőket az elhaltakkal kapcsolja össze. Az emberek születnek, élnek és meghalnak; mások, fiatalabbak következnek utánuk; azok idővel szintén megöregszenek és átadják a helyüket új fiataloknak. így váltják egymást a nemzedékek, öregek és fiatalok, amióta ember él a földön. Minden nemzedék szoros kapcsolatban áll az előtte voltakkal s az utána következőkkel. Átveszi, amit a régiek összegyűjtöttek, megtoldja a maga munkájának eredményével s az egészet örökségül hagyja utódainak. így öröklik az utódok elődeik vagyonát, házát, földjét.
De nemcsak a vagyon öröklődik ilyen módon, hanem a tudás, az emberi lélek vagyona is. Amit tudunk, annak csak egy kis részét találtuk ki saját magunk. Nagyobb részét örökségül kaptuk azoktól, akik előttünk éltek. Mi is örökségül fogjuk hagyni azoknak, akik majd utánunk jönnek. Az egymásra következő nemzedékek közös, egymásba kapcsolódó munkájából így alakul, így fejlődik ki a műveltség, az emberi közösség legnagyobb kincse.
Életünk, tudásunk a multból nőt ki. Ha ismerjük a multat, jobban értjük a jelent is; tisztábban látjuk, miért vannak a dolgok úgy, ahogy vannak. Akkor pedig jobban fel tudunk készülni a jövőre is.
Ezért az emberek ősidők óta mindig érdeklődtek a mult iránt. Külön tudomány fejlődött ki a mult kutatására. Ez a tudomány a történelem. A mult, amit kutat, a történet.
Mindenkinek van története. Az egyes embernek is, a közösségnek is. De az egyes ember története csak keveseket érdekel. A közösségeké mindazokat, akik a közösség tagjai. Ez a könyv a magyarság: a magyarul érző, magukat magyarnak valló emberek közösségének a történetét mondja el. De a magyarság csak egy része az emberek közösségének. Sorsa összekapcsolódik az emberiség sorsával, elsősorban szomszédainak, a dunai népeknek, azután meg a többi európai népeknek életével. Ezért arra is figyelünk, ami fontos dolog Európa többi népével és főleg szomszédainkkal történt.
Ahhoz, hogy egy nép, vagy az emberiség történetét megismerjük, adatokra van szükségünk. Össze kell gyüjtenünk, meg kell vizsgálnunk, ami a multból fennmaradt: régi írásokat, képeket, szobrokat, használati tárgyakat. Ezek a történelem forrásai (kútfői): ezekből tudjuk megállapítani, hogyan élt, mit csinált a mult embere. Legfontosabbak az írott források, legtöbb és legbiztosabb ismeretünket ezeknek köszönhetjük. A történelem igazában csak olyan korokat vizsgál, amelyekből írott források maradtak fent. Régi korokból, amikor az emberek még nem ismerték az írást, természetesen írott források sem maradhattak. De maradtak más források: eszközök, romok, épületmaradványok, az ember munkájának, életének különféle nyomai (néma kútfők). Ezekkel külön tudományágak foglalkoznak (régészet, stb.); ezeknek a tudományágaknak a segítségével sikerül világosságot deríteni az írástalan korokra, az emberiség őstörténetére. Vissza