Történelmi arcképcsarnok

Előszó

Részlet a könyvből:
Csodás, mesés a magyar nemzet őstörténete. Ázsia közepén élhettek a legelső magyarok, a gyönyörű altáji hegység szépséges völgyeiben. Onnét húzódtak errébb, Európa felé, hol már többféle népkeverék forrt, kavargott. Ezek közt legkiválóbbak lehettek a hunok, mert azokkal léptek szövetségre s közösen megalkották Scithiát, ezt a hatalmas birodalmait, amelyről görög és római történetírók annyit beszélnek.
Mikor elfogta a népeket a vándorlás ösztöne, a tan nép elvált a magyar testvéreitől és átjött Európába, lehuzódott a Kárpáthegyekig, ott elfoglalták a rómaiak hires szép tartományát, Pannóniát, vagyis a mai Magyarországot. Innét aztán Attila nagy királyuk alatt kitörve, remegtették egész Európát. De összeomlott roppant birodalmuk.
Irott emlékek vannak azokról a hős küzdelmeikről, melyeket kifejtettek a mi derék őseink vándorlásuk alatt, amely sokáig, mintegy száz évig tartott, mig végre ráakadtak hun testvéreik örökére. De mielőtt még ide bejöttek volna, előbb szerződést kötöttek ősz vezérükkel, Álmossal, hogy mig az ő nemzetsége él, az ő véréből választják fejedelmüket. Ez volt a hires vérszerződés. Megválasztották tehát mindjárt első fejedelmüknek Álmos fiát, Árpádot s már az ő vezetése mellett keltek át a Kárpáthegyeken, és tíz évig tartó harcokban meghódították ezt a földet, s mindig küzdve, mindig csatázva meg is tartották azt. De ők nagyobbítani is szerették volna. Ugy tettek mint a hunok, ki-kicsapva a Tisza mellől, mentek, robogtak egész Európán keresztül, remegtetve a népeket. Elkalandoztak Franciaországig, sőt egyszer egész a spanyol földekig. Vissza