Szájról szájra

Előszó

Mi a szállóige? A szállóige ismeretes eredetű szólásmód.
Mert a szállóigének a nyelv kincsében mindig szólásmód értéke van; akkor is, ha csak egy szó vagy egy név, akkor is, ha kifejezés, mondás vagy hosszú idézet. Ezt az értéket az az ereje adja neki, hogy a maga helyén minden körülírásnál hathatósabban fejez ki egy-egy gondolatot. Ha azt mondom: fűit, többet mondok, mint ha a halál névtelenségébe tűnő emberek tengermillióiról beszélnék; mert a „pesti liget" magányos sírkövének e négy betűje nekünk ékesebben szóló. Ha azt mondom: Othello, többet mondok, mint ha féltékeny férjet emlegetnék; mert abban a névben benne van a shakespeare-i tragédia egész hatalma. A vessünk fátyolt a múltakra kevés szóval elénk tárja hazánk félszázados történetét. A hátra van még a feketeleves tökéletesen határoz meg egy helyzetet. Pató Pál a nagy általánosságú alak. Igaza van Alexander Bernátnak: „Maga a szó sztenografikus jele egy gondolatnak; a szállóige sztenogramja egy gondolatsornak." (L. Száll az ige, Budapesti Hírlap, 1895. február 17.)
A szállóigék keletkezése is erőkiválás, mint minden ezen a világon. Egy-egy mondott vagy írott dolog, egy-egy szó vagy név, egy-egy alak a maga erejénél fogva szólásmóddá válik, s belejut a nyelv kincsébe. Mi ez az ereje? Néha az igazság, néha a szépség, néha a rövidség, néha a furcsaság; és mindig az a valami, amiben benne van a népszerűség titka: az alkalom. Ez a magyarázata ama jelenségnek, hogy a szállóigék nagy része nem tartozik az emberi elme alkotásainak legjavához. Mély gondolatok, költői remekek, ha ismeretesek is, nem járnak szájról szájra; a legjobb esetben is csak idézetek maradnak. Vissza